15.rész

 Szememet megdörzsöltem, hogy jobban lássak. Hát nem Hee sétált Sehun-nal? Megböktem Suga-t, hogy figyeljen már egy kicsit. Rám sem hederített. Elvolt a telefonjával. Úgy határoztam, hogy most én hagyom el egy kicsit.

 Felálltam a padról, és Hee-ék felé mentem. Nem sokkal utána, miután elmentem Suga mellől észre is vette, hogy eltűntem. Most fordult a kocka. Ő keresett most engem nem pedig én őt. Nagyon mulatságosnak tartottam, ahogy felkapta a fejét, és engem keresett. Elkezdtem ugrálni, mint egy hülye, hogy figyeljen már ide, mert itt vagyok. Nagyon úgy éreztem, hogy rengeteg szempár szegződik rám. Mikor végre észrevett sietett hozzám. Hozzám érve még neki állt feljebb, hogy miért ugrálok, mint egy hülye. Hát már elnézést, de nem én vagyok a vak, aki nem vette észre a másikat, hogy eltűnt. Csak 2 perccel utána. Mindegy nem folytam bele jobban a vitába. Sehun éppen egy kutyát sétáltatott. Ha jól látom egy border collie. Jaj, azok nagyon aranyosak.

- Sziasztok! Hogy, hogy erre jártatok? – kérdeztem meglepetten.

- Kutyát sétáltatunk – felelte Sehun, miközben a kutyára nézett

- Azt látom. Tied a kutyus? Megsimogathatom?

- Igen az enyém. És persze csak nyugodtan nem harap.

 Lehajoltam a kutyához. Elé tartottam a kezem. Óvatosan megszaglászta.

Ezt követően a farkát elkezdte csóválni. Sehun elengedte a kutyát, hadd szaladjon egy kicsit. Eldobott mellé egy huzogatós játékot is.

-És ti, hogy, hogy itt? –kérdezte Sehun, miközben újra elhajította a játékot.

A kutya gyorsan érte szaladt, és már hozta is vissza. Letette a gazdája elé.

 Lefeküdt, és várta mikor dobja már el neki.

Nagyon aranyos volt ezt a jelenetet látni. Most Hee dobta el neki a várva várt játékot. Amint elkapta rohant is vissza hozzánk. Letette Hee lábaihoz. Gyorsan felkapta, és már el is dobta. A kutya boldogan szaladt a játékkal megint vissza hozzánk, most viszont újra Sehun-hoz került a játékszer.

 Felkapta, és egy kicsit játszadozni kezdett a kutyussal.

- Mi a neve a kutyusnak? – kérdeztem.

- Dean.

- Sehun! – szólítom meg.

- Igen?

- Egy ici pici kérdésem lenne.

- Mond nyugodtan.

- Ti most együtt vagytok Hee-vel? – kérdeztem meg, mire mindenki csodálkozva nézett rám. Főleg Hee, és Sehun.

- Hát ami azt illeti...Igen… - felel a kérdésemre.

- Sokáig! – mondjuk egyszerre Suga-val.

- Köszönjük!

 Örömömben Hee nyakába ugrottam. Majdnem megfojtottam szegényt, úgy örültem a boldogságának.

- Szerencsés vagy csajszi! – böktem oldalba.

- Hát igen. Köszönöm Mitty, hogy segítettél.

-Jaj ugyan nincs mit. A nagyja nem rajtam múlt, hanem rajtad. Még egyszer sokáig.

- Köszönjük – avval megfogta Sehun kezét.

 Sehun magához hívta Dean-t, hogy tegye fel a pórázt neki. Elindultunk öten a park kijárata felé. Ott elbúcsúztunk tőlük, mivel kezdett sötétedni. Így hívtunk egy taxit. Nem kellett sokat várni, hiszen itt volt nem messze tőlünk a taxiállomás.
Akkor jutott el az eszemig, hogy itt van nem messze tőlünk, mi pedig nem voltunk képesek elsétálni odáig. Hát, most már mindegy, mert itt van a taxi. Beültünk a hátsó ülésre. Egész úton azt hallgattuk, ahogy a taxis káromkodik a dugóban. Egy bő fél óra telt bele, és már koromsötétség borította az egész várost. Az utcai lámpák felkapcsolódtak. Az egész utat bevilágították. A felhőkarcolók kivilágítva magasodtak az égbe. A lámpák fénye bevilágított a kocsiba, így áthaladva a bent lévő sötétségen. Mind a ketten kifele bámultunk az ablakon.

 Eszembe jutott megint a tegnap esti. Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy vajon kivel csókolóztam aznap este, de egy biztos, hogy nem Kookie-val. Mindent kizárva magam körül gondolkodtam el ezen. Úgy elbambultam, hogy észre sem vettem, hogy megérkeztünk. Suga hangjára eszméltem fel a világomból.

- Gyere, Mitty megérkeztünk! Köszönjük a fuvart – köszönte meg a taxisnak miközben engem bökdösött, hogy fent vagyok-e.

- Suga ne bökdöss, mert fent vagyok!

 Én is megköszöntem, aztán kiszálltam a kocsiból. Elindultam be házba. Lenyomtam a kilincset, de zárva volt. Miért van zárva, amikor itthon van mindenki?
Ránéztem a telefonomon az órára. Fél hatot mutatott. Ilyenkor még senki sem alszik. Főleg Mito nem.
Megcsörgettem, hátha itthon van. Kisípolt. Jellemző. Amióta menedzser lett, azóta alig beszélünk.
Megkérdeztem Suga-t, hogy van-e kulcsa. Megvonta a vállát, és tovább kereste a kulcsot.

- Most hogy jutunk be? – kérdeztem ijedten.

- Keresd te is! Ne csak én – utasított.

- Jó, jó keresem.

 Megnéztem a lábtörlő alatt. Hátha ott van. Nem volt sehol. Következett a postaláda. Bevilágítottam, hogy jobban lássam a tartalmát. Tele volt levéllel. Kivettem a leveleket. Megfogtam a köteget a kezembe, úgy néztem át a láda tartalmát. Hirtelen megcsillant valami a kis köves úton. Odarohantam, hátha a kulcs lesz az. Nem tévedtem! Boldogan mutattam a kulcsot YoonGi-nak, aki csak elégedetten mosolygott.

-Ügyes kislány! – dicsért meg. – Jó a szemed.

- Eddig ezt senki nem mondta nekem.

- Hát most már mondták. Gyere, nyissuk ki az ajtót.

 Odaadtam neki a kulcsot, amit a zárba helyezett. Pár másodpercen belül az ajtó kinyílt, és be tudtunk menni. Bent sötétség fogadott. Kicsit közelebb húzódtam Suga-hoz, mert féltem a sötétbe.

- Mi a baj? – kérdezte kedvesen.

- Semmi. Csak félek a sötétbe.

- Mitől? – kuncogta el magát.

- Kicsi koromban a suliban egyszer rám ijesztettek, és azóta.

- Ja értem. Ne, félj, itt vagyok melletted – hősködött.

- Köszönöm szépen oppa!

- Ugyan nincs mit – fogta meg a vállamat, és úgy húzott magához.

 Miután elengedett, keresni kezdtük a kapcsolót. Elég furán nézhettünk ki, totál a falhoz tapadva. Végre nagy nehezen megtaláltam a kapcsolót. Felkapcsoltam, ezt követően rögtön Suga-t kezdtem keresni. Meg is láttam amint az előszobai szekrénynél idétlenkedik. Mikor meglátta, hogy észrevettem, pirosodva vigyorgott rám.
Sarkon fordultam, és elindultam a nappali felé. Beérve megtorpantam. Nem sok késéssel Suga is követett, és nekem jött.
Értetlenül nézett rá, hogy miért álltam meg. Észrevette, hogy a kanapén lévő személyt nézem. Elindult felé, én pedig követtem. Mikor megláttam, hogy ki ül velem szemben, sírva fakadtam. Gyorsan melléültem, és átkaroltam.

- Mi történt veled Kook? – kérdeztem teljesen kisírt arccal.

 Nyitotta volna válaszra a száját, de semmi hang nem jött ki rajta. Arcán sebek voltak. Szeme alatt egy lila folt virított. Haja teljesen kócosan. A ruhájáról nem is beszélve.
Kérdőn felnéztem Suga-ra, aki csak csodálkozva nézte Kook-ot. Kezdtem felállni, hogy hozzak vizes ruhát letisztogatni sebeit, de Suga elém tartotta kezét, és mondta, hogy majd ő hoz.
Ott maradtam Kook-kal egyedül. Megfogtam a fejét, és ölembe helyeztem. Nem kellet sokat várnom, mire hozta is a vizes rongyot.
Éreztem a langyos vizet amint a kezemre csepeg. Lassan elkezdtem leitatni a vért az arcáról. Megmondtam Suga-nak, hogy nyugodtan elmehet lefeküdni, majd én itt maradok vele. Egy nagy ásítás közepette elbúcsúzott tőlem, és ott hagyott megint egyedül Kook-kal. Lekapcsolta a villanyt. Még egy utolsó pillantást vetettem rá, mielőtt eltűnt volna a lépcső tetején.

 Visszanéztem Kook-ra, aki lassan, komótosan vette a levegőt. Megsimogattam a fejét, amitől megmoccant. Felkapcsoltam a kis asztalon pihenő kislámpát, majd újra lenéztem rá.
Megláttam ugyan azt a csillogást a szemében, mint valamelyik nap annál az embernél, akinek nekimentem. Láttam a csalódottságot, és a félelmet. De miért? Miért fél? Miért csalódott? Megbántottam volna valamivel? Úgy érzem nem. De akkor miért?

- Kook valami baj van? – kérdeztem, miközben még mindig éreztem könnyeim nehézségét a szememen.

- Nincs semmi baj Mittykém. Semmi baj – simogatta meg arcomat.

- Mi történt az arcoddal? – kérdeztem meg végül.

- Semmi…Nem érdekes. Milyen volt Suga-val a csavargás? – terelte el a témát.

- Jó volt. De én nem ezt kérdeztem. Mi lett az arcoddal?

- Miért akarod tudni? – fordult el, kerülve a szemkontaktust.

- Mert szeretlek, és látom rajtad, hogy valami bánt.

- Kérhetek valamit?

- Persze! – vágtam rá rögtön.

- Ne, kérdezz meg senkit sem, hogy mi történt velem. Nem akarom, hogy rosszabbul legyél ezek után is.

- Jó! Legyen, úgy ahogy szeretnéd. Nem kérdezek meg senkit sem.

- Köszönöm…

~Jungkook szemszöge~

 Ideje lenne kikelni az ágyból. Álmosan ránéztem az órámra. 12 óra. Te jó ég már ennyi lenne az idő? Ennyit aludtam? Azt meg hogy?

 Kiszálltam nagy nehezen az ágyból. Keresgélni kezdtem a szekrénybe a dolgaim után. Rá is bukkantam, egy szürke pólóra. Gyorsan felkaptam magamra egy fekete csőnadrággal együtt. Át megyek Mittykémhez megnézni mit csinál.

- Gyerünk, JungKook! Ébredj már fel! – pofozgattam magam.

 Ki józanodva indultam neki az ajtónak. Kinyitottam, és az említett személy szobája felé vettem az irányt. Közben találkoztam Taehyung-gal. Miért néz, így rám? Olyan csalódottan néz, és bűnbánóan. Mi lett vele? Amióta itt vagyunk mindig ilyen. Vajon miért? Beszélnem kell vele. De most először is Mitty-hez tartottam.

 Bekopogtam, de semmi válasz. Talán öltözik? Próbáljuk meg még egyszer. Most sincs semmi válasz. Benyitottam, de a szoba üres volt. Hova lett? Akkor jutott eszembe, hogy valamelyik nap megbeszélték Suga-val, hogy csavarognak. Kimentem Mitty szobájából, Taehyung-ot keresve. Bekopogtam Kimito-hoz nem-e látta. Válaszként egy fejrázást kaptam. Elkezdtem keresni mindenhol. Sehol sem volt. Mindenki eltűnik ebben a házban? Várjunk! Egy szobát még nem néztem meg. J-Hope szobáját. Ott még nem jártam. Oda is bekopogtam, reménykedve, hogy ott lesz. Nem tévedtem! Tényleg ott ültek, és ps-eztek.

- Tae! – szólalok meg.

- Igen? Mit szeretnél hyung? – kérdezte fél füllel, miközben őrülten nyomogatta a konzolt.

- Beszélhetünk majd délután?

- Persze. De akár most is.

- Most nem. Majd délután.

- Rendben, ahogy szeretnéd.

- Oké. Majd kopogj be hozzám, ha nem vagyok ott, akkor a nappaliban megtalálsz.

- Rendben. Majd kereslek.

 Sarkon fordultam, és kimentem a szobából. Megálltam még egyszer a szobaajtó előtt, és sóhajtottam egyet. Eszembe jutott Mitty. Tegnap óta nem láttam. Remélem hamarosan hazaérnek már.

 Közben lassan eltelt a délután is. Éppen a szobában voltam, amikor kopogást hallottam. Felpattantam az ágyról, és siettem kinyitni. Egy pulóverbe burkolózott V állt velem szembe.

- Indulhatunk? – kérdezte.

- Természetesen. Csak felkapok egy pulcsit én is.

 Felvettem a fekete pulóveremet a szék támlájáról, majd hamar lebaktattam a lépcsőn, és az előszobában vártam meg. Kinyitottam az ajtót, amikor a nap éppen lemenőben volt, ami megvilágította a házat, az utcát és az előkertet. Ebben a színpompában gyönyörködtem, miközben V is leért mellém.
 Ekkor kezdődött hosszas sétánk. Negyed órája sétálhattunk, de közben ránk sötétedett. A lámpák fénye sárgán világította be a fekete utcát,amin csak egy-két autó suhant el időközönként.
Tekintetem a földre szegeződött, miközben egyenletes tempóban haladtunk előre a járdán. A hosszú széles út, hirtelen vékony, szűk utcává vált.
 A házakból kiszűrődő fény halványan megvilágította a sötétségbe burkolózott utcát. Beszélgetésünk hosszúra nyúlt.
Egyszer csak szóba került Mitty. Fejemet V felé fordítottam. Kíváncsian figyeltem, mit akar kihozni ebből a témából. Láttam, hogy valami miatt ideges. De mi miatt?

- Valami baj van? – kérdeztem meg.

- Nem…vagyis igen… – válaszolt halkan.

- Mi a baj? – tettem vállára a kezemet.

 Sóhajtott egy nagyot, és elmondta azt, amit a legkevésbé sem vártam. A düh gerjedni kezdett bennem, mielőtt akaratom ellenére megütöttem volna. Ezt egy másik ütés viszonozta. Egyre többet kaptam az ütésekből, amit már nem bírtam, ezért én is visszaütöttem többször is.
 A verekedés egyre durvábbra váltott., amikor éreztem rajta a feszültséget. Láttam a szenvedését, mihelyst elveszítve mindketten az egyensúlyunkat a földre kerültünk.
 Nekitámaszkodva a ház falának, ültünk ott egy jó ideig. Fejemet hátrahajtottam, úgy ültem a betonon V-vel szemben. Láttam amint rám néz.
 Vett egy nagy lendületet, és felállt. Hátra pillantott rá utolsónak, majd lassan, dülöngélve elbicegett mellőlem, és az utca sötétjében eltűnt. Ott maradtam egyedül a sérüléseimmel az arcomon.
 Nehezen feltápászkodtam, majd elindultam a forgalmas utca felé. Miért történt ez velem? Nem akartam megütni. Nem akartam én semmi rosszat. Én vagyok a hibás mindenért. Mindig mindent elrontok. Mitty-t meg nem akarom elveszíteni. Úgy érzem, hogy mellette biztonságban vagyok. Az eddigi barátnőim mind csak kihasználtak, de Mitty más. És ezek után már nem tudok a szemébe nézni. Nem akarom, hogy ez az egész verekedés kitudódjon. Jobb lesz ha hazamegyek mielőtt még ők is hazaérnek.

 Elindultam a visszafelé vezető úton. Orromat mindenféle szag csapta meg. Csak akkor eszméltem rá, hogy mi milyen környékre keveredtünk. Hirtelen Taehyung jutott eszembe. Kitudja, hogy most mi történik vele. Lehet, hogy megint verekedett. Reménykedem benne, hogy nem történt semmi vele. Elég csúnya sebei voltak, ahogy láttam abban a halvány fényben. Nem kellett volna ezt tennem. Szégyellem magam a történtek miatt. Remélem, hamarosan újra látom, és meg tudom beszélni vele a történteket. De jobb lenne nekem is elmenni erről a környékről. Sietnem kell haza mielőtt még Mitty-ék hazaérnek.

 Lassan sétáltam a kibetonozott járdán. Hűvös szél csapta meg az arcomat, amit hosszan beszívtam. A kellemes illat, irritáló füstszaggal keveredett. Orromhoz kaptam a kezemet, így mentem tovább, és egy kereszteződéshez értem. Na, itt most merre? Keressünk egy táblát. Áh, meg is van! Azt írja, egyenesen kell továbbmennem.
 El is indultam, ahogyan a táblán írta. Egy bő 10 perc gyaloglás után meg is érkeztem a házunkhoz. A lámpa világított a nappaliban, amit mozgás kísérelt.

 Az ablakhoz mentem, és letöröltem a párát róla, majd bekukucskáltam. Rap Mon pakolászta össze, a szét dobált dolgokat. Nem akartam, hogy így lásson, ezért még vártam egy kicsit. Miután a fények lekapcsolódtak, bementem. Kulcsra zártam az ajtót. Elvánszorogtam a kanapéig. Nagy nehezen leültem. Körülöttem mindent sötétség borított, csak az utcáról beszűrődő világítás világította meg egy kicsit a lakást.

 Hamarosan motoszkálást hallottam az ajtó felől. Gondoltam, hogy Mitty-ék azok, mivel most már haza kell érniük. Nem tévedtem! Tényleg Mitty-ék voltak azok. Amint meghallottam a hangját, elmosolyodtam. A villany felkapcsolódott, és léptek zaját hallottam felém közeledni. Szememet résnyire kinyitottam. Megláttam, ahogy sírni kezd.

- Mi történt veled Kook? – kérdezte kisírt szemekkel.

 Ne, Mitty ne! Ne, sírj miattam. Egy olyan miatt ne, aki képes az egyik legjobb barátját megverni miattad. Miattam ne sírj. Azt sem tudom, mit válaszolhatnék neked. Nem tudom, hol kezdjem. Nem akarom, hogy szenvedj.

 Hirtelen puha kezét éreztem az arcomon. Éreztem, ahogyan az égő sebeimet simogatja. Ezt követően fejemet megfogta, és ölébe helyezte. Éreztem a közelségét. Ahogyan törődik velem. Éreztem azt, hogy aggódik értem. Ne, légy velem ilyen kedves. Meg sem érdemellek.

 Hamarosan Suga is megérkezett a vizes ronggyal. Odaadta Mitty-nek, aki rögtön az arcomat kezdte tisztogatni. A víz égetően haladt végig a bőrömön, de egyetlen jelét sem adtam annak, hogy fájt volna.  Suga hamarosan ott hagyott minket. A villanyt lekapcsolta, és ezt követően, mikor újra ránéztem már nem volt sehol. A szememet lehunytam, így vettem a levegőt. Sötétség tárult megint a szobára. Nem sokat kellet várnom, mire újra világosság nem töltötte be a szobát. Szememet kinyitottam, és Mitty tekintetével találkoztam. Szeme ragyogott. Annyira szép szeme van. Sokáig merengtem el szemiben, mikor egy kérdés hangzott el a szájából.

- Van valami baj? – kérdezte, miközben a fejemet simogatta.

- Semmi baj Mittykém – simogattam meg az arcát.

- Az arcoddal mi történt? – kérdezte meg félve.

- Semmi…Nem érdekes. Milyen volt a csavargás? – próbáltam terelni a témát.

- Jó volt. De én nem ezt kérdeztem. Mi lett az arcoddal?

- Miért szeretnéd tudni? – kérdeztem meg kicsit gorombán kerülve, a szemkontaktust.

- Mert szeretlek, és látom rajtad, hogy valami bánt – válaszolta kedvesen.

- Kérhetek valamit? – kérdeztem félve.

- Persze!

- Ne, kérdezz meg senkit sem, hogy mi történt velem. Nem akarom, hogy rosszabbul legyél ezek után is.

- Jó! De, hogy érted, hogy ezek után is?

- Úgy, hogy most is sírtál miattam. Amikor meg sem érdemellek téged.

- Dehogynem! Épp ez az, hogy én nem téged.

- Fordítva! De most nem fogok ezen vitázni.

- Egy pillanat, és jövök – szólal meg.

 Azzal ott hagyott a kanapén. Szemem megint becsukódtak. Most viszont el is aludtam.

~Mitty szemszöge~

Beszélnem kell Taehyung-gal. Érzem, hogy van valami baj. Nem akarom, hogy baja legyen. Sokat jelent nekem. Fel is megyek hozzá. Kookie amúgy is elaludt.

 Halkan felmentem a lépcsőn. Szobája ajtajához érve bekopogtam. Semmi válasz. Gondolom, alszik. Lehet, hogy holnap kéne beszélnem vele? De hiszen nincs is még késő. Próbáljuk meg még egyszer. A kopogtatásom hiába. Semmi választ nem kapok az ajtó túloldaláról.

Nem bírom ki! Muszáj beszélnem vele!

 Résnyire benyitottam. A nagy feketeség ellepte az egész szobát. A kívülről beszűrődő fény nagyon kicsit törte meg a tátongó sötétséget. De nekem ez is elég volt. Félve beléptem a szobába, mintha csak egy medve barlangba mennék be. Lámpát felkapcsoltam. A szoba üres volt. Taehyung hol vagy? Ne csináld ezt velem! Megijesztesz. Sietve dúrtam át az ágyát. Nem volt sehol. A szekrénybe is benéztem. Ott sem volt. Hol lehet? Remélem nem esett semmi baja. És egyébként is. Mikor ment el?