15.rész

 Szememet megdörzsöltem, hogy jobban lássak. Hát nem Hee sétált Sehun-nal? Megböktem Suga-t, hogy figyeljen már egy kicsit. Rám sem hederített. Elvolt a telefonjával. Úgy határoztam, hogy most én hagyom el egy kicsit.

 Felálltam a padról, és Hee-ék felé mentem. Nem sokkal utána, miután elmentem Suga mellől észre is vette, hogy eltűntem. Most fordult a kocka. Ő keresett most engem nem pedig én őt. Nagyon mulatságosnak tartottam, ahogy felkapta a fejét, és engem keresett. Elkezdtem ugrálni, mint egy hülye, hogy figyeljen már ide, mert itt vagyok. Nagyon úgy éreztem, hogy rengeteg szempár szegződik rám. Mikor végre észrevett sietett hozzám. Hozzám érve még neki állt feljebb, hogy miért ugrálok, mint egy hülye. Hát már elnézést, de nem én vagyok a vak, aki nem vette észre a másikat, hogy eltűnt. Csak 2 perccel utána. Mindegy nem folytam bele jobban a vitába. Sehun éppen egy kutyát sétáltatott. Ha jól látom egy border collie. Jaj, azok nagyon aranyosak.

- Sziasztok! Hogy, hogy erre jártatok? – kérdeztem meglepetten.

- Kutyát sétáltatunk – felelte Sehun, miközben a kutyára nézett

- Azt látom. Tied a kutyus? Megsimogathatom?

- Igen az enyém. És persze csak nyugodtan nem harap.

 Lehajoltam a kutyához. Elé tartottam a kezem. Óvatosan megszaglászta.

Ezt követően a farkát elkezdte csóválni. Sehun elengedte a kutyát, hadd szaladjon egy kicsit. Eldobott mellé egy huzogatós játékot is.

-És ti, hogy, hogy itt? –kérdezte Sehun, miközben újra elhajította a játékot.

A kutya gyorsan érte szaladt, és már hozta is vissza. Letette a gazdája elé.

 Lefeküdt, és várta mikor dobja már el neki.

Nagyon aranyos volt ezt a jelenetet látni. Most Hee dobta el neki a várva várt játékot. Amint elkapta rohant is vissza hozzánk. Letette Hee lábaihoz. Gyorsan felkapta, és már el is dobta. A kutya boldogan szaladt a játékkal megint vissza hozzánk, most viszont újra Sehun-hoz került a játékszer.

 Felkapta, és egy kicsit játszadozni kezdett a kutyussal.

- Mi a neve a kutyusnak? – kérdeztem.

- Dean.

- Sehun! – szólítom meg.

- Igen?

- Egy ici pici kérdésem lenne.

- Mond nyugodtan.

- Ti most együtt vagytok Hee-vel? – kérdeztem meg, mire mindenki csodálkozva nézett rám. Főleg Hee, és Sehun.

- Hát ami azt illeti...Igen… - felel a kérdésemre.

- Sokáig! – mondjuk egyszerre Suga-val.

- Köszönjük!

 Örömömben Hee nyakába ugrottam. Majdnem megfojtottam szegényt, úgy örültem a boldogságának.

- Szerencsés vagy csajszi! – böktem oldalba.

- Hát igen. Köszönöm Mitty, hogy segítettél.

-Jaj ugyan nincs mit. A nagyja nem rajtam múlt, hanem rajtad. Még egyszer sokáig.

- Köszönjük – avval megfogta Sehun kezét.

 Sehun magához hívta Dean-t, hogy tegye fel a pórázt neki. Elindultunk öten a park kijárata felé. Ott elbúcsúztunk tőlük, mivel kezdett sötétedni. Így hívtunk egy taxit. Nem kellett sokat várni, hiszen itt volt nem messze tőlünk a taxiállomás.
Akkor jutott el az eszemig, hogy itt van nem messze tőlünk, mi pedig nem voltunk képesek elsétálni odáig. Hát, most már mindegy, mert itt van a taxi. Beültünk a hátsó ülésre. Egész úton azt hallgattuk, ahogy a taxis káromkodik a dugóban. Egy bő fél óra telt bele, és már koromsötétség borította az egész várost. Az utcai lámpák felkapcsolódtak. Az egész utat bevilágították. A felhőkarcolók kivilágítva magasodtak az égbe. A lámpák fénye bevilágított a kocsiba, így áthaladva a bent lévő sötétségen. Mind a ketten kifele bámultunk az ablakon.

 Eszembe jutott megint a tegnap esti. Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy vajon kivel csókolóztam aznap este, de egy biztos, hogy nem Kookie-val. Mindent kizárva magam körül gondolkodtam el ezen. Úgy elbambultam, hogy észre sem vettem, hogy megérkeztünk. Suga hangjára eszméltem fel a világomból.

- Gyere, Mitty megérkeztünk! Köszönjük a fuvart – köszönte meg a taxisnak miközben engem bökdösött, hogy fent vagyok-e.

- Suga ne bökdöss, mert fent vagyok!

 Én is megköszöntem, aztán kiszálltam a kocsiból. Elindultam be házba. Lenyomtam a kilincset, de zárva volt. Miért van zárva, amikor itthon van mindenki?
Ránéztem a telefonomon az órára. Fél hatot mutatott. Ilyenkor még senki sem alszik. Főleg Mito nem.
Megcsörgettem, hátha itthon van. Kisípolt. Jellemző. Amióta menedzser lett, azóta alig beszélünk.
Megkérdeztem Suga-t, hogy van-e kulcsa. Megvonta a vállát, és tovább kereste a kulcsot.

- Most hogy jutunk be? – kérdeztem ijedten.

- Keresd te is! Ne csak én – utasított.

- Jó, jó keresem.

 Megnéztem a lábtörlő alatt. Hátha ott van. Nem volt sehol. Következett a postaláda. Bevilágítottam, hogy jobban lássam a tartalmát. Tele volt levéllel. Kivettem a leveleket. Megfogtam a köteget a kezembe, úgy néztem át a láda tartalmát. Hirtelen megcsillant valami a kis köves úton. Odarohantam, hátha a kulcs lesz az. Nem tévedtem! Boldogan mutattam a kulcsot YoonGi-nak, aki csak elégedetten mosolygott.

-Ügyes kislány! – dicsért meg. – Jó a szemed.

- Eddig ezt senki nem mondta nekem.

- Hát most már mondták. Gyere, nyissuk ki az ajtót.

 Odaadtam neki a kulcsot, amit a zárba helyezett. Pár másodpercen belül az ajtó kinyílt, és be tudtunk menni. Bent sötétség fogadott. Kicsit közelebb húzódtam Suga-hoz, mert féltem a sötétbe.

- Mi a baj? – kérdezte kedvesen.

- Semmi. Csak félek a sötétbe.

- Mitől? – kuncogta el magát.

- Kicsi koromban a suliban egyszer rám ijesztettek, és azóta.

- Ja értem. Ne, félj, itt vagyok melletted – hősködött.

- Köszönöm szépen oppa!

- Ugyan nincs mit – fogta meg a vállamat, és úgy húzott magához.

 Miután elengedett, keresni kezdtük a kapcsolót. Elég furán nézhettünk ki, totál a falhoz tapadva. Végre nagy nehezen megtaláltam a kapcsolót. Felkapcsoltam, ezt követően rögtön Suga-t kezdtem keresni. Meg is láttam amint az előszobai szekrénynél idétlenkedik. Mikor meglátta, hogy észrevettem, pirosodva vigyorgott rám.
Sarkon fordultam, és elindultam a nappali felé. Beérve megtorpantam. Nem sok késéssel Suga is követett, és nekem jött.
Értetlenül nézett rá, hogy miért álltam meg. Észrevette, hogy a kanapén lévő személyt nézem. Elindult felé, én pedig követtem. Mikor megláttam, hogy ki ül velem szemben, sírva fakadtam. Gyorsan melléültem, és átkaroltam.

- Mi történt veled Kook? – kérdeztem teljesen kisírt arccal.

 Nyitotta volna válaszra a száját, de semmi hang nem jött ki rajta. Arcán sebek voltak. Szeme alatt egy lila folt virított. Haja teljesen kócosan. A ruhájáról nem is beszélve.
Kérdőn felnéztem Suga-ra, aki csak csodálkozva nézte Kook-ot. Kezdtem felállni, hogy hozzak vizes ruhát letisztogatni sebeit, de Suga elém tartotta kezét, és mondta, hogy majd ő hoz.
Ott maradtam Kook-kal egyedül. Megfogtam a fejét, és ölembe helyeztem. Nem kellet sokat várnom, mire hozta is a vizes rongyot.
Éreztem a langyos vizet amint a kezemre csepeg. Lassan elkezdtem leitatni a vért az arcáról. Megmondtam Suga-nak, hogy nyugodtan elmehet lefeküdni, majd én itt maradok vele. Egy nagy ásítás közepette elbúcsúzott tőlem, és ott hagyott megint egyedül Kook-kal. Lekapcsolta a villanyt. Még egy utolsó pillantást vetettem rá, mielőtt eltűnt volna a lépcső tetején.

 Visszanéztem Kook-ra, aki lassan, komótosan vette a levegőt. Megsimogattam a fejét, amitől megmoccant. Felkapcsoltam a kis asztalon pihenő kislámpát, majd újra lenéztem rá.
Megláttam ugyan azt a csillogást a szemében, mint valamelyik nap annál az embernél, akinek nekimentem. Láttam a csalódottságot, és a félelmet. De miért? Miért fél? Miért csalódott? Megbántottam volna valamivel? Úgy érzem nem. De akkor miért?

- Kook valami baj van? – kérdeztem, miközben még mindig éreztem könnyeim nehézségét a szememen.

- Nincs semmi baj Mittykém. Semmi baj – simogatta meg arcomat.

- Mi történt az arcoddal? – kérdeztem meg végül.

- Semmi…Nem érdekes. Milyen volt Suga-val a csavargás? – terelte el a témát.

- Jó volt. De én nem ezt kérdeztem. Mi lett az arcoddal?

- Miért akarod tudni? – fordult el, kerülve a szemkontaktust.

- Mert szeretlek, és látom rajtad, hogy valami bánt.

- Kérhetek valamit?

- Persze! – vágtam rá rögtön.

- Ne, kérdezz meg senkit sem, hogy mi történt velem. Nem akarom, hogy rosszabbul legyél ezek után is.

- Jó! Legyen, úgy ahogy szeretnéd. Nem kérdezek meg senkit sem.

- Köszönöm…

~Jungkook szemszöge~

 Ideje lenne kikelni az ágyból. Álmosan ránéztem az órámra. 12 óra. Te jó ég már ennyi lenne az idő? Ennyit aludtam? Azt meg hogy?

 Kiszálltam nagy nehezen az ágyból. Keresgélni kezdtem a szekrénybe a dolgaim után. Rá is bukkantam, egy szürke pólóra. Gyorsan felkaptam magamra egy fekete csőnadrággal együtt. Át megyek Mittykémhez megnézni mit csinál.

- Gyerünk, JungKook! Ébredj már fel! – pofozgattam magam.

 Ki józanodva indultam neki az ajtónak. Kinyitottam, és az említett személy szobája felé vettem az irányt. Közben találkoztam Taehyung-gal. Miért néz, így rám? Olyan csalódottan néz, és bűnbánóan. Mi lett vele? Amióta itt vagyunk mindig ilyen. Vajon miért? Beszélnem kell vele. De most először is Mitty-hez tartottam.

 Bekopogtam, de semmi válasz. Talán öltözik? Próbáljuk meg még egyszer. Most sincs semmi válasz. Benyitottam, de a szoba üres volt. Hova lett? Akkor jutott eszembe, hogy valamelyik nap megbeszélték Suga-val, hogy csavarognak. Kimentem Mitty szobájából, Taehyung-ot keresve. Bekopogtam Kimito-hoz nem-e látta. Válaszként egy fejrázást kaptam. Elkezdtem keresni mindenhol. Sehol sem volt. Mindenki eltűnik ebben a házban? Várjunk! Egy szobát még nem néztem meg. J-Hope szobáját. Ott még nem jártam. Oda is bekopogtam, reménykedve, hogy ott lesz. Nem tévedtem! Tényleg ott ültek, és ps-eztek.

- Tae! – szólalok meg.

- Igen? Mit szeretnél hyung? – kérdezte fél füllel, miközben őrülten nyomogatta a konzolt.

- Beszélhetünk majd délután?

- Persze. De akár most is.

- Most nem. Majd délután.

- Rendben, ahogy szeretnéd.

- Oké. Majd kopogj be hozzám, ha nem vagyok ott, akkor a nappaliban megtalálsz.

- Rendben. Majd kereslek.

 Sarkon fordultam, és kimentem a szobából. Megálltam még egyszer a szobaajtó előtt, és sóhajtottam egyet. Eszembe jutott Mitty. Tegnap óta nem láttam. Remélem hamarosan hazaérnek már.

 Közben lassan eltelt a délután is. Éppen a szobában voltam, amikor kopogást hallottam. Felpattantam az ágyról, és siettem kinyitni. Egy pulóverbe burkolózott V állt velem szembe.

- Indulhatunk? – kérdezte.

- Természetesen. Csak felkapok egy pulcsit én is.

 Felvettem a fekete pulóveremet a szék támlájáról, majd hamar lebaktattam a lépcsőn, és az előszobában vártam meg. Kinyitottam az ajtót, amikor a nap éppen lemenőben volt, ami megvilágította a házat, az utcát és az előkertet. Ebben a színpompában gyönyörködtem, miközben V is leért mellém.
 Ekkor kezdődött hosszas sétánk. Negyed órája sétálhattunk, de közben ránk sötétedett. A lámpák fénye sárgán világította be a fekete utcát,amin csak egy-két autó suhant el időközönként.
Tekintetem a földre szegeződött, miközben egyenletes tempóban haladtunk előre a járdán. A hosszú széles út, hirtelen vékony, szűk utcává vált.
 A házakból kiszűrődő fény halványan megvilágította a sötétségbe burkolózott utcát. Beszélgetésünk hosszúra nyúlt.
Egyszer csak szóba került Mitty. Fejemet V felé fordítottam. Kíváncsian figyeltem, mit akar kihozni ebből a témából. Láttam, hogy valami miatt ideges. De mi miatt?

- Valami baj van? – kérdeztem meg.

- Nem…vagyis igen… – válaszolt halkan.

- Mi a baj? – tettem vállára a kezemet.

 Sóhajtott egy nagyot, és elmondta azt, amit a legkevésbé sem vártam. A düh gerjedni kezdett bennem, mielőtt akaratom ellenére megütöttem volna. Ezt egy másik ütés viszonozta. Egyre többet kaptam az ütésekből, amit már nem bírtam, ezért én is visszaütöttem többször is.
 A verekedés egyre durvábbra váltott., amikor éreztem rajta a feszültséget. Láttam a szenvedését, mihelyst elveszítve mindketten az egyensúlyunkat a földre kerültünk.
 Nekitámaszkodva a ház falának, ültünk ott egy jó ideig. Fejemet hátrahajtottam, úgy ültem a betonon V-vel szemben. Láttam amint rám néz.
 Vett egy nagy lendületet, és felállt. Hátra pillantott rá utolsónak, majd lassan, dülöngélve elbicegett mellőlem, és az utca sötétjében eltűnt. Ott maradtam egyedül a sérüléseimmel az arcomon.
 Nehezen feltápászkodtam, majd elindultam a forgalmas utca felé. Miért történt ez velem? Nem akartam megütni. Nem akartam én semmi rosszat. Én vagyok a hibás mindenért. Mindig mindent elrontok. Mitty-t meg nem akarom elveszíteni. Úgy érzem, hogy mellette biztonságban vagyok. Az eddigi barátnőim mind csak kihasználtak, de Mitty más. És ezek után már nem tudok a szemébe nézni. Nem akarom, hogy ez az egész verekedés kitudódjon. Jobb lesz ha hazamegyek mielőtt még ők is hazaérnek.

 Elindultam a visszafelé vezető úton. Orromat mindenféle szag csapta meg. Csak akkor eszméltem rá, hogy mi milyen környékre keveredtünk. Hirtelen Taehyung jutott eszembe. Kitudja, hogy most mi történik vele. Lehet, hogy megint verekedett. Reménykedem benne, hogy nem történt semmi vele. Elég csúnya sebei voltak, ahogy láttam abban a halvány fényben. Nem kellett volna ezt tennem. Szégyellem magam a történtek miatt. Remélem, hamarosan újra látom, és meg tudom beszélni vele a történteket. De jobb lenne nekem is elmenni erről a környékről. Sietnem kell haza mielőtt még Mitty-ék hazaérnek.

 Lassan sétáltam a kibetonozott járdán. Hűvös szél csapta meg az arcomat, amit hosszan beszívtam. A kellemes illat, irritáló füstszaggal keveredett. Orromhoz kaptam a kezemet, így mentem tovább, és egy kereszteződéshez értem. Na, itt most merre? Keressünk egy táblát. Áh, meg is van! Azt írja, egyenesen kell továbbmennem.
 El is indultam, ahogyan a táblán írta. Egy bő 10 perc gyaloglás után meg is érkeztem a házunkhoz. A lámpa világított a nappaliban, amit mozgás kísérelt.

 Az ablakhoz mentem, és letöröltem a párát róla, majd bekukucskáltam. Rap Mon pakolászta össze, a szét dobált dolgokat. Nem akartam, hogy így lásson, ezért még vártam egy kicsit. Miután a fények lekapcsolódtak, bementem. Kulcsra zártam az ajtót. Elvánszorogtam a kanapéig. Nagy nehezen leültem. Körülöttem mindent sötétség borított, csak az utcáról beszűrődő világítás világította meg egy kicsit a lakást.

 Hamarosan motoszkálást hallottam az ajtó felől. Gondoltam, hogy Mitty-ék azok, mivel most már haza kell érniük. Nem tévedtem! Tényleg Mitty-ék voltak azok. Amint meghallottam a hangját, elmosolyodtam. A villany felkapcsolódott, és léptek zaját hallottam felém közeledni. Szememet résnyire kinyitottam. Megláttam, ahogy sírni kezd.

- Mi történt veled Kook? – kérdezte kisírt szemekkel.

 Ne, Mitty ne! Ne, sírj miattam. Egy olyan miatt ne, aki képes az egyik legjobb barátját megverni miattad. Miattam ne sírj. Azt sem tudom, mit válaszolhatnék neked. Nem tudom, hol kezdjem. Nem akarom, hogy szenvedj.

 Hirtelen puha kezét éreztem az arcomon. Éreztem, ahogyan az égő sebeimet simogatja. Ezt követően fejemet megfogta, és ölébe helyezte. Éreztem a közelségét. Ahogyan törődik velem. Éreztem azt, hogy aggódik értem. Ne, légy velem ilyen kedves. Meg sem érdemellek.

 Hamarosan Suga is megérkezett a vizes ronggyal. Odaadta Mitty-nek, aki rögtön az arcomat kezdte tisztogatni. A víz égetően haladt végig a bőrömön, de egyetlen jelét sem adtam annak, hogy fájt volna.  Suga hamarosan ott hagyott minket. A villanyt lekapcsolta, és ezt követően, mikor újra ránéztem már nem volt sehol. A szememet lehunytam, így vettem a levegőt. Sötétség tárult megint a szobára. Nem sokat kellet várnom, mire újra világosság nem töltötte be a szobát. Szememet kinyitottam, és Mitty tekintetével találkoztam. Szeme ragyogott. Annyira szép szeme van. Sokáig merengtem el szemiben, mikor egy kérdés hangzott el a szájából.

- Van valami baj? – kérdezte, miközben a fejemet simogatta.

- Semmi baj Mittykém – simogattam meg az arcát.

- Az arcoddal mi történt? – kérdezte meg félve.

- Semmi…Nem érdekes. Milyen volt a csavargás? – próbáltam terelni a témát.

- Jó volt. De én nem ezt kérdeztem. Mi lett az arcoddal?

- Miért szeretnéd tudni? – kérdeztem meg kicsit gorombán kerülve, a szemkontaktust.

- Mert szeretlek, és látom rajtad, hogy valami bánt – válaszolta kedvesen.

- Kérhetek valamit? – kérdeztem félve.

- Persze!

- Ne, kérdezz meg senkit sem, hogy mi történt velem. Nem akarom, hogy rosszabbul legyél ezek után is.

- Jó! De, hogy érted, hogy ezek után is?

- Úgy, hogy most is sírtál miattam. Amikor meg sem érdemellek téged.

- Dehogynem! Épp ez az, hogy én nem téged.

- Fordítva! De most nem fogok ezen vitázni.

- Egy pillanat, és jövök – szólal meg.

 Azzal ott hagyott a kanapén. Szemem megint becsukódtak. Most viszont el is aludtam.

~Mitty szemszöge~

Beszélnem kell Taehyung-gal. Érzem, hogy van valami baj. Nem akarom, hogy baja legyen. Sokat jelent nekem. Fel is megyek hozzá. Kookie amúgy is elaludt.

 Halkan felmentem a lépcsőn. Szobája ajtajához érve bekopogtam. Semmi válasz. Gondolom, alszik. Lehet, hogy holnap kéne beszélnem vele? De hiszen nincs is még késő. Próbáljuk meg még egyszer. A kopogtatásom hiába. Semmi választ nem kapok az ajtó túloldaláról.

Nem bírom ki! Muszáj beszélnem vele!

 Résnyire benyitottam. A nagy feketeség ellepte az egész szobát. A kívülről beszűrődő fény nagyon kicsit törte meg a tátongó sötétséget. De nekem ez is elég volt. Félve beléptem a szobába, mintha csak egy medve barlangba mennék be. Lámpát felkapcsoltam. A szoba üres volt. Taehyung hol vagy? Ne csináld ezt velem! Megijesztesz. Sietve dúrtam át az ágyát. Nem volt sehol. A szekrénybe is benéztem. Ott sem volt. Hol lehet? Remélem nem esett semmi baja. És egyébként is. Mikor ment el?

14. rész

 Végig néztem az egész alsó szintet. Nincsen sehol sem. Fent is megnézem, hátha ott van.
Felrohantam az emeletre, hogy ott is körülnézzek. Először is megkérdezem Mito-t hátha tudja, hogy hova lett. Éppen készültem volna bemenni, mire kinyitja az ajtót.

- Oh szia Prücsök. Mit szeretnél?

- Ja csak annyit, hogy nem-e tudod, hogy hol van Suga

- Legutoljára a szobájába menet láttam. Miért?

- Meg szeretnék vele beszélni valamit

- Ja értem. Mondom, nézd meg a szobájában. Hátha ott van

- Egyébként te hova készülsz?

- Le akartam menni a konyhába inni

- Ja értem. Na, akkor megyek és megkeresem Suga-t. Majd még beszélünk. Jó éjt. Amúgy is el kell, mennem fürdeni. Utána megyek aludni – öleltem meg.

- Neked is jó éjt Prücsök. Aludj jól

- Szia

 Mielőtt még elmennék megkeresni, hogy hol van, gyorsan letusolok. Nem szeretem az ilyen dolgokat utolsóra hagyni.
A szobámból hamar összekapkodtam a dolgaimat, és gyors tempóba siettem a fürdő felé. A ruháim szanaszét hevertek a földön. 5 perc sem telt bele, máris készen voltam.
Kiléptem az a fürdő ajtón, és Suga szobája felé vettem az irányt. Bekopogtam, és vártam a választ, hogy bemehetek. Egy ideig még ácsorogtam az ajtó előtt. Beleuntam a várakozásba, így hát benyitottam.
A szobában csak a kislámpa világított az asztalon a géppel együtt. A gép előtt pedig, a keresett személy ült. Amint meglátott gyorsan abbahagyott mindent, és a székkel együtt felém fordult.

- Szia Mitty. Neked nem kéne aludnod?

- De igen. De, szeretném veled megbeszélni ezt a holnapi dolgot. Tudom mára terveztük, hogy elmegyünk csavarogni csak, látod mikor értünk haza. Emiatt ezer bocsánat. Holnap neked jó lenne? – kérdeztem reménykedve.

- Nekem jó. Délelőtt menjünk, mert holnap szombat és sokan lesznek.

- Rendben. Akkor ezt megbeszéltük. Jó éjt

 Kiléptem az ajtón a sötét folyósóra. Tapogatóztam össze vissza, szinte már négy kéz láb másztam végig egészen a szobámig. Éreztem, hogy nemsokára ott vagyok az ajtómnál, amikor neki mentem valakinek. Elkezdtem tapogatni, mert kíváncsi voltam ki lehet az. Először az arcát tapogattam végig. Ezt kihasználva, magához húzott, és megcsókolt. Gondoltam Kookie az, így hát visszacsókoltam. Egy perc telhetett el körülbelül, de nekem sokkal többnek tűnt. Olyan más volt ez a csók, mint Kookie-é. Kellemesebb, és édesebb. Olyan gyengéd mégis vad. Hasonló mégis más. Felnéztem az illetőre, ő pedig le rám. Szemei a vágytól, és az elégedettségtől csillogtak. És az illata. Hmmm… Oly mámorító. Olyan édes. De, mintha ismerős lenne. Valahol éreztem már ezt az illatot. De vajon hol? Ekkor már biztos voltam benne, hogy nem Kookie áll előttem. De hát akkor kicsoda?

-Kookie te vagy az?

Választ nem kaptam. Az illető elment mellettem a sötét folyosón, én pedig ott maradtam egyedül. Nem sokat maradtam én sem. Siettem aludni, mert a fáradság így is terjengett bennem. Beérve a szobába rádőltem az ágyra. El is aludtam rögtön.

Másnap reggel arra keltem, hogy valaki mellettem ül az ágyon. Ijedten felé fordultam, hogy megnézzem ki az. Nagy meglepetésemre Suga ült mellettem. Fehér póló volt rajta, sapkával.

- Akkor indulhatunk?

- Ilyen korán? Még csak reggel 8 óra van.

- Nagyon tévedsz kis csillag. 11 óra van. -mutat a telefonján lévő órára. - Ideje lenne elindulni, ha nem akarjuk, hogy tömeg legyen.

- Miért lenne tömeg? Hiszen szombat van.

- Igen tudom. És mivel szombat van, az emberek ilyenkor érnek rá, és mennek vásárolni.

- Ez igaz….

- Na, ugye? Nos, akkor igyekezz.

- Oké, de légy szíves kimennél?

- Ja igen. Igen.

 Miután kiment azonnal elkezdtem öltözni. Össze-vissza, kapkodtam, mire megtaláltam minden cuccomat. Egyszer el is estem, mert megbotlottam a pizsama nadrágomba. Elvágódtam a földön nagy hangzavart csapva.

- Minden rendben? – kérdezi az ajtó túloldaláról.

- Igen. Persze. Csak elestem.

- Hallottam…

 A rövid párbeszéd után újra keresgélni kezdtem a cuccaimat. Ilyenkor nem tudok dönteni sosem. Végre sikerült megtalálnom a szürke blúzomat. Átsiettem a nadrágos polchoz, ott pedig egy cica nadrágot halásztam ki a többi közül. Gyorsan megfésülködtem, és siettem ki Suga-hoz.

- Sokat vártál? – kérdeztem miközben a táskám után kutakodtam.

- Nem olyan sokat. Biztos nincs semmi bajod? Mert nagyot estél.

- Nem nincs. Nyugi.

- Kabátot hozz szerintem.

- Oké viszek.

 Már csak a cipő hiányzott. Felkaptam gyorsan, és már indulhattunk is.

- Hát, ti meg hova? – szólal meg egy hang a hátunk mögött. Hátrafordultunk mind a ketten. Mito állt velünk szemben. Összerezzentem rideg tekintete láttán.

- Hát ömm… Megyünk, szétnézünk kicsit. Majd jövünk. Szia Mito. Gyere, Suga! – fogtam meg a kezét, magammal húzva az ajtó felé.

- Hé, Mitty ne siess annyira. A végén még elesünk.

- Nem fogunk nyugi. Egyébként gyalog menjünk vagy taxi?

- Gyalog.

- Oké, de úgy oda érünk a tömeg előtt? – néztem az órára nézve.

- Remélem igen. –mondja bizakodóan.

 Az utat nagyjából megjegyeztem, amikor jöttünk haza Kookie-val. Erről eszembe jutott az, ami tegnap este történt. Vajon tényleg Kook volt? Gondolatmenetemet Suga szakította félbe. Erősen megfogta a karomat, és visszarántott a járdára.

- Mitty te mit csinálsz?! Majdnem elütött egy autó. Mi lett veled?

- Tessék? Mi lett? – kérdezgettem bágyadtan.

- Te nem figyelsz rám. Mi van veled? Látom rajtad, hogy nem vagy jól. Történt valami?

- Nem…Semmi…Honnan veszed?

- Onnan talán, hogy egy hajszálon múlt az életed. Majdnem elütött egy kocsi, és ha nem figyelek oda már nem lennél itt mellettem.

- Sajnálom YoonGi. Elkalandoztam.

- Nagyon remélem, hogy nem lesz több ilyen – nézett rám dühösen.

- Én is… - mondtam alig hallhatóan.

~Taehyung szemszöge~

 Egész éjszaka szinte semmit sem aludtam. Mitty-n járt az eszem. Nem tudok miatta aludni. Ki megyek, egy pohár vizet inni, az hátha segít. Most úgyis mindenki alszik.

 Halkan kinyitottam az ajtómat, és a földszint felé vettem az irányt. Egyszer csak éreztem, hogy valaki nekem jött. Mitty volt az. Az arcomat kezdte tapogatni. Olyan sima, és puha a keze. Amíg az arcomat birizgálta, kihasználtam a lehetőséget. Hirtelen magamhoz húztam és megcsókoltam. Meglepetésemre viszonozta csókomat, aminek nagyon örültem. Puha ajkai az enyémmel érintkezett. Leírhatatlan érzés volt számomra. Érzelmek kavarogtak bennem. Vegyes érzelmek. Lenéztem rá, ő meg fel rám. Szemeiben a boldogság csillogott. A csöndet, lágy hangja törte meg.

-Kookie te vagy az?

 Szomorúan elmentem mellette. Bántott a kérdés, amit az imént hallottam. Ott hagytam őt, és mentem oda, ahová terveztem. Lent a konyhában megittam egy jó adag pohár vizet. Számat megtörölve fordultam meg vissza a lépcsőhöz. Fent a szobámban másra sem tudtam gondolni, mint Mitty édes csókjára, és ahogy ott állunk ketten a sötétben. Ott, és akkor minden érzelmem szertefoszlott, és csak a pillanatnak éltem. Istenem, de jó érzés volt. De én hülye! Miért is gondolok ilyeneket, amikor sosem lesz az enyém. Neki ott van Kook. Bárcsak újra a karjaimban érezhetném őt.

Másnap reggel egy nagy koppanásra ébredtem. Vajon mi volt ez? Kiszaladtam, de nem láttam senkit. Ha már itt kint vagyok, átmegyek Hope-hoz. Úgyis jól elvagyok vele.

~Mitty szemszöge~

 Megérkeztük a plázába. Szerencsére még nem voltak olyan sokan. Nagyon remélem, hogy a későbbiekben sem lesznek sokan. Egyből egy ruha boltot céloztunk meg.

-Elmegyek ruhát próbálni. Mindjárt jövök. –bököm oda közömbösen.

-Rendben. Itt megtalálsz.

 Sietve összeszedtem azokat a ruhákat, amiket kinéztem magamnak, és a próbafülkébe vittem. Nem kellett sokat várnia, hamar magamra kapkodtam a ruhákat. Kiléptem a fülkéből, és tekintetemmel keresni kezdtem Suga-t. Már megint eltűnt. Megint hova lett?
Hosszas keresgélés után, megtaláltam amint egy napszemüveget próbált.

- Na, hogy áll? – fordul felém.

Akaratom ellenére kuncogtam egyet.

- Nagyon cuki vagy benne oppa.

- Köszönöm ezt bóknak veszem.

- Na, és nekem, hogy áll a ruha? – fordultam egyet, kettőt magam körül.

- Szerintem tök jó. Ha, tetszik, vedd meg.

- Áh dehogy! Nagyon drága.

- Ha, akarod, kipótolom. Ha jól tudom, hamarosan születésnapod. Megkapnád ezt tőlem.

- Jaj, nem, nem! Szó sem lehet róla! Ezt most verd ki a fejedből.

- Ahogy akarod.

- Menjünk is inkább máshova. Nézzünk szét más boltokban is.

- Rendben.

 Kimentünk a boltból. Elindultunk az egyik irányba hátha találunk valami másik ruha boltot. Rengeteg bolt volt, bennük szebbnél szebb ruhákkal, de mégsem akadt ínyemre való. A nagy keresgélésben eléggé megszomjaztam, így felajánlottam, hogy keressünk egy shake-es bódét. Az egész plázát végigjártuk, és nem volt sehol. Eszembe jutott, mintha láttam volna kint egy olyan bódét. Kapkodva szedtem a lépteimet, hogy mihamarabb kiérjünk. De miért is sietek, amikor nem üldöz senki? Na, mindegy.

 Megfogtam Suga kezét, és kifele kezdtem húzni. Az egyik pillanatban már nem érzetem kezének fogását. Ijedten kerestem tekintetemmel, hogy vajon hova lett már megint. Hogy tud ilyen hamar eltűnni? Néha nekem is jól jönne az ilyesmi.

 Vissza fele haladtam azon az úton, amelyiken jöttem, hátha megállt valahol. Jól sejtettem! Megállt egy kisállat kereskedés előtt, és csodálva figyelte a kerékben futkározó hörcsögöt. Mellé mentem, kezét megfogtam, ugyan úgy, mint akkor, amikor elindultunk a másik boltból. Szegény majdnem elesett, úgy megrántottam. De, hát, ha máshogy nem jön, akkor mi mást tehetnék? Erősem ráfogtam a kezére, nehogy nekem elmenjen megint. A kijárathoz érve friss levegő, és szürke ég fogadott. A szél is fújt, enyhén. Elengedtem Suga kezét. Mind kettőnk keze összeizzadt, úgy szorítottam, de legalább nem ment el. Fejemet kapkodva kerestem a bódét. Elindultam balra, hátha ott lesz valahol. Meg is lett! A sor egy-két emberből állt. Beálltunk a végére, és

türelmesen kivártuk a sorunkat. Mikor végre sorra kerültünk rendeltünk két eprest. Hirtelen egy ötlet pattant a fejembe. Mi lenne, ha sétálnánk egyet a parkban.

- Suga! – szólítom meg.

- Igen?

- Lenne kedved megint sétálni?

- Igen, és hol?

- Mondjuk a parkban.

- Oké. Menjünk.

 Megfordultunk, és a park felé vettük az irányt. Nem kellett sokat sétálni, amíg a parkhoz értünk. Alig volt 5 perc. Megérkeztünk, egy kikövezett útra. A kövek szürkék voltak. Ezt egy nagy füves rész ölelte körül, amin rengeteg fa sorakozott. Itt sétálva megláttam egy tavat, és benne kacsákat.

- Üljünk le a tópartra és etessünk kacsákat – ajánlottam fel az ötletet.

- Rendben – mondta végig egy nagy szürcsölés közepette.

- Honnan szedjünk most ennivalót a kacskának? – néztem körbe.

- Nézd, ott van egy néni. Hátha nála van valami ennivaló – biccent fejével a néni felé.

- Oda mész vagy menjek?

- Még nem ittam meg teljesen – vigyorog rám. – Te meg már megittad, ebből az következik, hogy te mész.

-Ne vigyorogj, így! Még nincs vége a játéknak.

- Szerintem meg igen kis csillagom – vigyorog megint ugyan, úgy, mint az előbb.

- YoonGi! – szólok rá erélyesen.

- Mond.

- Mindegy semmi – álltam fel a padról, és a néni felé kezdtem haladni.

 Kedvesen megszólítottam, utána rátértem a lényegre. Kedvesen rám mosolygott, és adott egy csomag elemózsiát. Megköszönve, fordultam vissza Suga-hoz. Visszavittem a zacskót, és a kezébe nyomtam.

- Most már etethetjük a kacsákat? Megittad?

- Várj még nem – szippantott egy utolsót. – Áhh…Finom volt. Igen most már etethetünk – válaszolt elégedett mosollyal az arcán.

 Unottan dobáltuk a sok körénk gyűlt kacsáknak az ennivalót. Mikor már a zacskó majdnem elfogyott, észrevettem a szemem sarkából egy ismerős személyt. De nem egyedül van. Van vele valaki.

13.rész

- Hee haladj már! Nincs idő most várni. Vár a meglepetésed.

- Csak egy pillanat még Mitty. Sietek.

 Amíg Hee készülődött felhívtam Sehun-t, hogy induljon el a mozihoz, mert oda megyünk mi is. A beszélgetés végére Hee is készen lett.

- Indulhatunk? – kérdeztem türelmetlenül.

- Most már igen

 Elmentünk a közeli taxi megállóig. Ott, beszálltunk egy taxiba. Én hátra ültem Kook-kal. Egész úton fogta a kezemet. Olyan puha keze van. De, miért hideg?

- Miért hideg a kezed? – kérdeztem meg félve.

- Izgulok… Olyankor mindig hideg lesz a kezem.

- Majd én felmelegítem – húztam kezét a számhoz és lehelni kezdetem.
Melegítettem kezeit addig, amíg nem éreztem kellően melegnek.

- Jobb már? – kérdeztem reménykedve.

- Igen. Köszönöm.

- Ugyan nincs mit. Amúgy mikor vagyunk már ott?

- Hamarosan. Sőt meg is érkeztünk.

Kiszálltunk a taxiból, és a pláza felé indultunk. Hirtelen megláttam a felénk közeledő Sehun-t. Nem akartam még, hogy meglássa, hogy itt van, így hát gyorsan Hee elé ugrottam.

- Mitty, ezt most miért csináltad? – kérdezte értetlenkedve.

- Csukd be a szemed, mert most fogod megkapni a meglepetést.

 Biztonság kedvéért befogtam a szemét is, nehogy lásson valamit. Mikor úgy gondoltam itt a megfelelő pillanat, mondtam neki, hogy most már
kinyithatja a szemét.

- Kinyithatod! Meglepetés!! Elhívtam Sehun-t is velünk mozizni. Ez volt a meglepetés.

 Szegény Hee megint lefagyott, mint a múltkor. Megráztam egy kicsit, hátha észhez tér. Ahogy megráztam beleugrott a nyakamba. Nagy kínok között kihámoztam magam a kezei közül. Gondoltam, hogy valami hasonló lesz a reakciója, amikor meglátja. A srácok ketten csak röhögtek, hogy mi mit bénázunk. Miután Hee leszállt rólam, oda mentem Kook-hoz, és felugrottam a hátára. Ez van kicsi szívem. Kellett neked kinevetni.

Így vitt egészen a pláza bejáratáig. Onnantól már kézen fogva mentünk tovább. Sehun észre vette és megkérdezte.

- Nocsak mit látnak szemeim. Ti együtt vagytok?

- Igen – vágta rá gyorsan Kookie.

- Hát akkor sokáig.

- Köszönjük. Egyébként melyik filmet nézzük meg? – kérdeztem.

- Melyiket szeretnétek, lányok? – kérdezte Sehun, miközben a kis prospektust nézte, amin fel voltak sorolva a filmek címei.

- Mit szólnátok egy kis akcióhoz? – kérdezte izgatottan Hee.

- Én benne vagyok – feleltem gyorsan. – És ti?

- Nekem oké. Itt azt írja van a Jurassic World. Az jó lesz?

- Tökéletes! – vágjuk rá gyorsan Hee-vel együtt.

- Oké. Akkor menjünk fizetni.

- Addig mi elmegyünk kaját venni. Gyere, Hee!

Elrángattam a büfépult elé. Mennyi minden. Csoki, csoki hátán. Édességgel is tele van a pult.

- Te mit kérsz? – kérdeztem Hee-től.

- Veszünk két páros menüt? Egyet a fiúknak egyet nekünk. Jó-e?

- Oké.

- Mit adhatok? – kérdezte az eladó srác.

- Két páros menüt szeretnénk.

- Rendben hozom is.

 Nem sok telt bele és meg is kaptuk azt, amit rendeltünk. Az egész rám lett sózva. Majdnem kiejtettem a kezeim közül a dolgokat. Előre alig láttam, sőt semmit sem. Mindig oldalról kukucskáltam ki, hogy megnézzem nem-e megyek neki valakinek véletlenül. Óvatosan mentem Hee után. Gondolom a srácokhoz ment, mivel hallottam a hangjukat.

- Ne, segítsek? – kérdi Kook.

- Egy pici segítség jól jönne. Köszi

 Elvette az egyik felét. Végre nem tornyosult előttem a sok popcorn meg az üdítő.
Bementünk a terembe, és keresgéltük a helyeinket, hogy hova kell leülnünk. Nagy nehezen meg is találtuk. Én Hee és Kookie között ültem, Hee pedig Sehun és közém.
Kényelembe helyezkedtük, és vártuk a film kezdetét. Nem is kellett sokat várnunk máris kezdődött a film. Közben odabújtam Kookie-hoz, és szorosan megöleltem a karját. Ezt a tettemet egy mosollyal fogadtam, és végigsimított az arcomon. Oldalra néztem Hee-re, és láttam, amint „véletlenül” rádől Sehun-ra.
Kíváncsi voltam Sehun reakciójára is. Nem figyeltem, de ha jól láttam akkor mosolygott. Ezek szerint neki is tetszik Hee. De aranyosak. Egyikük sem tudja, hogy a másiknak bejön. Valahogyan össze kéne őket hoznom. Csak ki kéne találnom, hogy hogyan. Vagy inkább hagyom, hadd találjanak egymásra.

 Vissza néztem a vászonra, és éppen egy ijesztő rész volt. Úgy megijedtem, hogy kidobtam a popcornt a kezemből, a popcorn pedig az előttem ülőnek a fejére esett. Lassan megfordult az illető, én pedig összehúztam magam a székben. Elkezdett ordítozni velem. Próbáltam magyarázkodni, hogy csak véletlen volt, de mind hiába.

- Kisasszony! Maga meg mit képzel? Csak úgy dobálózik?! Nem bír szépen ülni? - háborgott a pasas.

- Véletlen volt értse már meg. Sajnálom, nem fordul elő többet -magyarázkodtam.

- Fejezze be a magyarázkodást, és mondja már el, hogy miért csinálta!

- Inkább maga fejezze be! Nem hallotta, hogy nem direkt csinálta? Üljön vissza, és nézze tovább a filmet! – emeli fel hangját Kook, mivel már neki is elege lett abból, hogy hogyan beszélnek velem.

- Kook hagyjad! Nem kell vele foglalkozni. – szól rá Sehun.

- De ne beszéljen már, így Mitty-vel. Te is láttad, hogy nem direkt volt.

- Igen láttam, de nem kell felkapni a vizet. Nyugi - nyugtatja Sehun.

- Jó lenyugodtam.

 Ezt követően már nem maradtunk sokat, mivel a filmnek is vége lett. Kibattyogtunk a teremből, és a kijárat felé indultunk. Kiérve a plázából ránk sötétedett.

- De jó most mehetek haza egyedül… - sóhajtott Sehun.

- Majd én elkísérlek – ajánlotta fel Hee.

- Nem szeretnék a terhedre lenni. Amúgy is sötét van. Ilyenkor veszélyes Szöul. Inkább én kísérlek el téged. Majd hazamegyek. Addig is legalább nem leszek egyedül.

- Biztos? – kérdi Hee.

- Ezer százalék. És már most mondom. Ne, aggódj amiatt, hogy a terhemre lennél. Akkor indulhatunk?

- Igen – ugrott Hee örömében Sehun nyakába.
Gyorsan le is szállt róla, mert akkor jutott eszébe, hogy mit csinált. Mind a ketten elpirultak. De aranyosak.

 Elköszöntek tőlünk, és elindultak az ellenkező irányba. Közben eszembe jutott, hogy Suga-val beszéltem meg találkozót. Kapkodva kerestem a telefonom, de sehol sem találtam. Ijedten néztem körül hátha elejtettem.

- Mitty mi a baj? – kérdi Kook rémülten.

- Nincs meg a telefonom! És Suga-t is fel kellene hívnom.

- Nem lehet, hogy otthon hagytad?

- Lehet… Nagyon remélem.

- Nyugodj meg megtaláljuk – ölelt meg.

- Miért vagy ilyen kedves hozzám?

- Mert szeretlek. Na, de gyere menjünk mert a végén még jobban ránk sötétedik.

- Én is téged nagyon. És oké. Menjünk.

 Elmentünk a közeli buszmegállóba. Hamarosan jött is a busz. Felszálltunk rá, és persze, hogy leghátra kellett mennünk. Annyi volt a jó benne, hogy nem volt tömegnyomor. Utálok úgy utazni, hogy úgy kell állnom mint egy darab fa. Leültünk leghátra egy kettes ülőhelyre. Én az ablak felöl ültem. Nem tudtam sokáig tartani magam, mert elnyomott az álom. Az utolsó amit éreztem annyi volt, hogy Kookie vállára dőltem. Végig aludtam az egész odavezető utat. Arra keltem, ahogyan Kookie ébresztget, hogy hamarosan leszállunk.

- Mitty-kém ébredj! Hamarosan megérkezünk.

- Hmm..? Tessék? – kérdeztem álmosan.

- Kelj fel, mert hamarosan leszállunk.

- Mennyit aludtam?

- 5 percet se.

- Nekem úgy tűnt mintha 2 órát.

- Hehe. Annyit elmondhatok, hogy nagyon cukin aludtál – mondta miközben megnyomta a leszállás jelzőt.

Felálltunk a helyünkről, és az ajtóba álltunk. Meg is állt a busz, mi pedig leszálltunk róla. A házunk kicsit messze volt a buszmegállótól, ezért gyalogolni kellett. Senki sem volt az utcán, csak mi ketten. Minden olyan csöndes. Az utcát a lámpák világítják végig. Felpillantottam az égre. A fekete ég tele volt fénylő csillagokkal. A házakból fény szűrődött ki.
Lassan ballagtunk az utcán egymás kezét fogva. Séta közben megint eszembe jutott V.

 Annyira rossz érzéssel tölt el, amikor újra és újra eszembe jut az arca. Amikor láttam rajta a csalódást és egyben dühöt. Én nem így akartam, hogy megtudja. Annyira sajnálom. Nem akartam megbántani. Nem is tudom mit tehettem volna…

Gondolatmenetemet Kookie hangja szakította meg.

- Mitty jól vagy? – kérdezte.

- Ja igen persze. Csak elgondolkodtam.

- Min?

- Áh semmi érdekes. Nézd itthon is vagyunk – próbáltam terelni a témát. Nem akartam, hogy megbántódjon.

Bekopogtam, és Jimin nyitott ajtót.

- Hát ti meg? Miért jöttetek ilyen későn? – kérdi meglepődve.

- Moziban voltunk. De, már mondtam neked, amikor elindultunk –válaszolom gyorsan.

- De ti….most…?

- Igen mi most együtt vagyunk. De ezt még a többiek nem tudják rajtad, meg V-n kívül – szólal meg Kookie.

- Aha…értem…Hát, akkor sokáig. Amúgy, Mitty. Suga keresett, de nem ért el telefonon.

- Igen, gondolom. Az a baj, hogy nem tudom, hogy hova lett a telóm. Remélem itthon hagytam.

- Szerintem menj, és keresd meg.

- Oké megyek.

 Gyorsan berohantam a házba, és fejvesztve keresni kezdtem Suga-t. Először a konyhában néztem meg. Ott Jin-nel találkoztam.

- Oh szia Mitty. Kit keresel?

- Szia. Suga-t keresem, mert meg kell beszélnem vele valamit.

- Ja értem. Hát nem tudom, hogy hol van. Viszont kicsit dühös vagyok rád.

- Oké…MI?! Miért?

- Mert nem jöttél sütit enni. Neked ígértem az elsőt, de végül hyung ette meg. Szólni akartam neked, hogy gyere, mert kihűl. Csak az volt a baj, hogy nem tudtam, hogy hol vagy – nézett fel rám a székről.

- Még maradt?

- Igen egy darab. Azt félre tettem neked.

- Juj, köszönöm oppa – szaladtam hozzá, és nyomtam egy puszit az arcára.

- Ugyan nincs mit.

- Bocsi oppa, de most mennem kell. Később beszélünk. Szia

- Oké rendben. Szia

 Sietve kerestem Suga-t, de sehol sem volt. Komolyan hova lett?

12.rész

~Taehyung szemszöge~

 Úgy gondoltam szólok Mitty-nek, hogy jöjjön enni a sütiből, mert kihűl. Én már kóstoltam és nagyon finom. Micsoda remek szakács ez a Hyung. Főzhetne többször is, mert istenieket csinál. Kék színű muffint csinált a hideg napokra, és még egy hópehely formájú díszítés is volt a tetején. Nyaltam utána az ujjaimat.

- Ez isteni volt Hyung! – mondtam, miközben szopogattam le az ujjaimról a maradék sütit.

- Te voltál az első aki evett belőle. Mitty-nek ígértem, de nem tudom, hogy hol van. Megyek és szólok neki.

- Nem kell. Hagyjad! Majd én szólok neki. Te csak csináld tovább a dolgod.

- Hát jó. Mondjad neki, hogy nem szeretném, ha kihűlne.

- Oké megyek is.

 Kiléptem a konyhából, és a lépcsőt vettem célba. Felmentem rajta, és bekopogtam a szobájába. Semmi válasz. Erősebben kopogtattam, és még így sem volt semmi. Benyitottam, és senki nem volt bent. Sóhajtottam, majd becsuktam az ajtót. Kicsit gondolkodtam vajon hol lehet. Van egy sejtésem. Kook-nál… Elmentem a szobája ajtajáig, és oda is bekopogtam. Nem kaptam itt sem választ.
Óvatosan résnyire nyitottam az ajtót, hogy jobban lássak. Nem hittem a szememnek. Mikor megláttam, hogy csókolóznak, hirtelen kirázott a hideg, attól függetlenül, hogy a lakásban jó meleg volt. Lefagyva néztem őket.

 Könnyek gyűltek szemembe, és ezt követően észrevettem, hogy Mitty meglátott. Gyorsan abba hagyták én pedig elindultam a saját szobámba. Léptek hangját hallottam magam mögött, de mire utolért volna addigra én már rég a saját kis világomban voltam.
Lerogytam az ajtóba, és éreztem azt, hogy hevesen kezdek sírni. A csalódottság elöntötte az egész testemet. Nem bírtam másra gondolni csak a arra.
Közben kopogtattak az ajtón. Nem nyitottam ki, mert nem volt kedvem találkozni senkivel.

 Mikor a kopogás alább hagyott, összeszedtem magamat felálltam, és félve kinéztem az ajtón, remélve, hogy nem találkozok senkivel össze a házból. Kiléptem az ajtón, és a fürdő felé haladtam. Gyorsan beléptem, és a mosdó fölé hajoltam.
Belepillantottam a tükörbe, és csak a pirosra sírt szemeimet láttam. Megmostam hideg vízzel arcom, ezután megtörölköztem. Elhatároztam, ha már itt vagyok le is tusolok. Az is frissít rajtam még egy kicsit, és legalább addig is lenyugszom. Megengedtem a vizet. Tettem fürdősót és tusfürdőt is bele. Beleültem, és nyakig belemerültem.
Mikor úgy éreztem teljesen kiáztam, kiszálltam, és felvettem a fürdőköpenyt.
Kinyitottam a fürdő ajtót, és a szobám felé vettem az irányt.
Bent leültem az ágyra, és azon gondolkodtam, mit vehetnék fel.
Úgy döntöttem, hogy egy fehér pólót veszek fel egy fekete felirattal. Átmegyek Mon-hoz, hátha van kedve valamit csinálni. Akkor jutott eszembe, hogy vásárolni mentek Hope-pal.

 Vissza akartam fordulni, de már késő volt. Mitty-t pillantottam meg magammal szembe. Tekintetünk összeakadt, és egy jó ideig így is maradt. Néztük-néztük, egymást, amíg a csendet lágy és kellemes hangja meg nem törte.

- Rég beszéltünk…

- Igen… Látom mész valahova – válaszoltam halkan.

- Igen. Hee, Sehun, Kook és én megyünk moziba.

- Értem.. Hát jó szórakozást. Szia.

- Szia

Elindultam az ellenkező irányba. Nem akarom Mitty-t látni. Ha meglátom felkavarodnak bennem az érzelmek. Jobb lenne, ha elmennék innen….

~Mitty szemszöge~

 Megkérdeztem Kookie-t, hogy mit szólna, ha moziba mennénk. Meglepetésemre egész gyorsan beleegyezett, aminek örültem. Elsiettem a szobába felöltözni. Közben eszembe jutott V. Nem akartam megbántani. Legszívesebben most oda mennék hozzá, és jó szorosan megölelném, csak nem tudom, hogy hol van. Szeretnék majd beszélni vele, és elmondani neki a történteket.
Mindeközben elértem a szobámig. Kinyitottam az ajtót, és a szekrényhez mentem.
Kiválasztottam egy szürke feliratos pólót. Mivel karkötőt nem nagyon szoktam hordani, ezért most úgy döntöttem feldobom egy kicsit avval a szettet. Egy fekete farmert vettem hozzá és egy fekete bakancsot. Feldobtam gyorsan egy kis spirált és egy kis szájfényt. Hát, nem sok, de most ez is megteszi.

 Kimentem a szobából, és V oppával találtam szembe magam. Szemünk összeakadt. Végignézett rajtam. Elég kínosan éreztem magam, és a csönd is még rásegített. Gyorsan megtörtem, hogy ne legyen már annyira ciki ez az egész.

- Rég beszéltünk…

- Igen…Látom készülődsz valahova

- Igen...moziba megyünk Hee, Sehun, Kook és én

- Értem…Hát jó szórakozást. Szia

- Szia

 Innen elváltak útjaink. Én mentem le az előszobába a tükörhöz, ő pedig tovább a folyosón. Szegény… Tudom, hogy rosszul esett neki az amit látott, de nem tehettem ellene semmit. Remélem nem haragszik nagyon rám.

 Közben leértem az előszobába. Nicsak kiket látnak szemeim! Hát, Hope és Mon oppa haza értek. Ilyen sokáig tartott volna a bevásárlás, vagy mi lett?

- Hogy, hogy csak most érkeztetek meg? – kíváncsiskodtam az éppen lepakoló srácoktól.

- Az a hülye pénztáros nem akart haladni. Mindig volt valami beszélhetnékje. Komolyan mondom, hogy engedhetnek ilyen embereket kasszához. Jártam már így, de akkor is ki idegelt a nő. Mikor végre kiszabadultunk a sorból, mentünk olyan gyorsan el onnan amilyen gyorsan csak lehet. A parkolóba menet persze mind a ketten idegesek lettünk és ott veszekedtünk azon, hogy ki vezessen. Végül persze én lettem a kiválasztott. Úton ide egy dugóba is belekeveredünk. Ott is álltunk egy másfél órát bőven. Valami baleset lett, mert egy motorost elütöttek. Végül most jön a legjobb. Kikerültünk a dugóból, erre kifogyott a benzin, és hazáig kellett gyalogolni a csomagokkal. Ennyi lenne röviden, hogy miért jöttünk későn – mondta idegesen Rap Mon.

- Hát ti aztán belekeveredtetek a sűrűjébe. De, az a lényeg, hogy itthon vagytok most már.

- Igen. Látom készülsz valahova. Hova mész? – kérdezte Hope.

- Ja igen. Hee, Sehun, Kook és én megyünk moziba. Azért öltöztem ki.

- Oh… Akkor lesz itt valami – kacsint rám Hope.

- Hát… Ne igyunk előre a medve bőrére.

- Gyere, Hyung! Adjuk oda a cuccot Jin-nek. De várj csak! Mintha sütött volna valamit. Lehet, hogy már készen van a sütivel?-mondta Rap Mon a konyhába menet.

- Bocsi srácok, de nekem mennem kell. Így is Kook-ra is kell várjak mert nincs még sehol.

- Rendben szia. Jó szórakozást – indeget Hope.

- Köszi.

Mielőtt szóltam Kookie-nak, felhívtam Hee-t, és megbeszéltem vele a találkozóhelyet. Ő persze semmit sem sejt arról, hogy Sehun is jön, de nem is baj. Tudom nagyon jól, hogy már egy jó ideje szerelmes belé, szóval ez is rá fog tenni egy lapáttal. Elmentem a nappaliba. Lehuppantam a kanapéra, és bepötyögtem Hee számát. Hosszú sípolás, meghallottam álmos hangját.

- Szia Hee. Most keltél?

- Igen.

- Fel ébresztettelek? Ha igen bocsánat.

- Semmi baj. Mit szeretnél?

- Csak annyit, hogy van-e kedved eljönni moziba?

- Igen lenne. Mikor kezdődik a film?

- Nem tudom. De, lesz egy meglepetésem is.

- Mondd el mi az. Légy szíves. Tudod jól, hogy kíváncsi vagyok.

- Nem mondom! Majd megtudod – felelem titokzatosan.

- De, ugye ma?

- Igen ma. De, igyekezz, mert hamarosan ott vagyunk érted Kookie-val.

-Te jó ég! Mikorra értek ide? – sikítozott a telefonba.

- Aúcs! Ez fájt! Hamarosan. Az kb olyan 10-15 perc. Szóval haladj.

-Oké máris! – avval le is tette a telefont.

Felsóhajtottam, és felálltam az ülő helyről. Az emelet felé vettem az irányt, hogy szóljak Kook-nak, hogy induljunk, mert lekéssük a filmet. Ekkor Suga szólal meg a hátam mögül.

- Mitty!

- Igen oppa? – fordultam hirtelen hátra.

- Akkor mi lesz avval a közös délutánnal? - kérdezte.

- Nem emlékszem közös délutánra

- Pedig én teljesen úgy emlékszem mintha beszéltük volna. Na, nem baj. Ma délután ráérsz? 

- Lehet. Az a baj, hogy most moziba megyünk Kook, Hee, Sehun és én. Ha hamar vége lesz a filmnek, és korán haza érünk, akkor elmehetünk.

-Rendben. De, látom sietsz, ezért nem is tartalak fel. Nos, akkor délután majd. Csörögj rám, ha vége van a filmnek.

- Okés. De, mondom, ez csak akkor érvényes, ha hamar vége van.

- Tudom, tudom. Ne aggódj!

- Rendben, de most akkor mennék is. Szia, majd találkozunk. Kellemes délutánt.

- Nektek is szia.

 Hamar odasiettem a szobaajtóhoz, és résnyire benyitottam. Természetesen mit látok? Egy félmeztelen Jungkook-ot.
Egy másodperc alatt olyan vörös lettem, mint a rák. De én hülye! Miért nem kopogtam? Mindig szoktam kopogni, erre most nem? Na, jó ez is csak én lehetek. Gyorsan visszacsuktam az ajtót. Ha, jól hallottam meg hallotta. Miért ne? Jöjjek még jobban zavarba. Igaz. Nyílt is az ajtó, és ugyan az a félmeztelen Kook állt velem szemben, mint akit az imént láttam. Ő csak kedvesen mosolygott, ám mikor meglátta az arcomat felnevetett.

- Az én kis paradicsomom! Gyere ide! – húzott magához.

Ettől csak még jobban piros lettem. Most már nem paradicsom, hanem paprika. Egyre jobb. Minden olyan gyorsan történt, hogy időm sem volt visszavágni valamit. Mondjuk egy olyat, hogy „Nem vagyok paradicsom!” vagy valami hasonlót.
Közelebb bújtam hozzá, és megéreztem azt a kellemes illatát. Olyan jó illata volt, hogy legszívesebben a végtelenségig úgy maradtam volna. Drága Kookie! Miért vagy ilyen? Ennyire tökéletes. Ott, álltunk, mint két hering, és öleltük egymást.

- Sz-szerintem ezt n-nem itt k-kéne csinálnunk. A többiek még nem tudják, hogy mi együtt vagyunk. Kivéve V oppat. Ő tud rólunk – dadogok össze vissza.

- De honnan tudja? - kérdi ijedten.

- Múltkor, amikor csókolóztunk meglátott minket.

- Aha…értem… Nos majd kiderül mik lesznek a következmények, de addig is ne aggódj! Én itt vagyok melletted – hajolt le hozzám, és hosszan megcsókolt.

- Köszönöm. Na, de szerintem indulnunk kéne – fogtam meg a karját, és kezdtem a lépcső felé húzni.

- Várj egy kicsit, Mitty! Még póló nincsen rajtam.

- Ja hupsz! Tényleg. Gyorsan vedd fel, és indulás! Lent várlak!

- Oké. De készen is vagyok.

 Lent az előszobában jobban szemügyre vettem Kook-ot. Egy fehér ing és egy fekete csokornyakkendő volt rajta.

- Nem színházba megyünk, hogy így kiöltözz – nevettem el magam.

- Nem baj! Melletted jól kell mutassak.

- Ez aranyos, de vegyél fel mást.

- Már megyek is hölgyem!

Megint vártam rá, amíg készen lett. Várakozás közben Yaru-tól kaptam egy üzenetet, hogy kellemes hétvégét kíván. Jaj, Yaru! Miért vagy ilyen kedves? Egy ilyen kedves fiú úgy megérdemelne egy normális lányt maga mellé. Ne félj Yaru-kám. Mikor haza megyek, kerítek én neked barátnőt. Közben végre Kookie is készen lett.

Egy fehér póló, farmerdzsekivel meg egy sapkával.

- Na, ez már jobb. A másikban is jól néztél ki, de ez úgy valahogy Kookie-sabb. De, én mindenhogy szeretlek – mosolygok rá.

- Jaj, hát ez milyen aranyos. Én is szeretlek. Gyere, induljunk.

- Oké. Menjünk. Várj! Gyorsan szólok Jin-nek, hogy mondja már meg Mito-nak, hogy ne keressen, mert veled megyek moziba.

- Oké. De siess, mert sietnünk kell.

- Sietek.

Berohantam a konyhába, és elhadartam az egészet. Szegény, szerintem semmit sem értett belőle. Visszarohantam Kookie-hoz, és mondtam, hogy egy ideig menjünk már gyalog. Egy fejbólintással jelezte azt, hogy benne van a dologban. Rövid kis sétánk egészen Hee házáig nyúlt. Becsengettem, és vártam, hogy nyissák már ki az ajtót. Egy bő 5 perc várakozás után végre kinyílt az ajtó.

- Szia! Gyere, mert vár a meglepi – lehúztam mielőtt válaszolhatott volna.

11.rész

 Elfelejtettem szólni Mito-nak, hogy nem akar-e filmet nézni. Gyorsan felszaladtam újra, és bekiabáltam hozzá, hogy jön-e filmet nézni. Bő várakozás után már beleuntam, és bementem. Még mindig az ágyban feküdt ahogyan kértem. Éppen zenét hallgatott a laptopon ezért nem látta, hogy bejöttem. Csak akkor vett észre amikor mellé mentem. Kicsit meg is ijedt szegény. Gyorsan levette a fejhallgatót a fejéről, mintha rejtegetne valamit.

- Rejtegetsz valamit? – kérdeztem kíváncsian.

- Én? Ugyan mit rejtegetnék előled?

- Nem tudom. Úgy érzem, hogy van valami. Nem lényeg. Szeretnél jönni filmet nézni?

- Hmm… Hadd gondolkozzam. Talán. Oké megyek. Egy pillanat, és lent leszek.

- Oké, mert már a többiek lent vannak. Addig én is lemegyek. Majd lent találkozunk.

 Visszamentem, és leültem oda, ahol eddig is ültem. Kook és V közé.
Befurakodtam közéjük, és vártam, hogy kezdődjön a film. Közben Mito is megérkezett. Leült V mellé balról.
Elindult a film. Éppen az ijesztő rész jött. Úgy megijedtem, hogy véletlenül felsikítottam. Akaratom ellenére valakire rádőltem a mellettem ülők közül. Éreztem ahogyan átkarol, és nyugtat, hogy nincsen semmi baj ez csak egy film. Kicsit könnyes szemmel felnéztem, és láttam, hogy Kookie karolt át. Elégedetten mosolyog.

- Nagyon megijedtél? – kérdezte lágy hangon.

- Nem…Csak egy kicsit.

 Újra kiegyenesedtem, és V szomorú pillantásával találkoztam. Úgy döntöttem, hogy a film végén megkérdezem mi a baja. Kb olyan 2 órás film lehetett. Mikor vége lett, mindenki ment a maga dolgára. Elmentem Jin-nel sütögetni. Segítettem neki, amiben tudtam. Mondta, hogy most már mehetek a dolgomra innentől megoldja egyedül is.

- Szívesen segítek. Nem kell neked egyedül meggyúrni a tésztát. Több kéz többre megy – ajántam fel, hogy még segítek.

- Nem! Szó sem lehet róla! Menj nyugodtan a dolgodra. Majd úgy is most már hamarosan meg kéne érkezniük a többieknek is.

- Jó akkor megyek. Majd még lejövök.

- Oké addigra szerintem készen lesz.

- Lehetek én az első aki kap belőle?

- Persze kicsi, Mitty. Neked fogok szólni legelsőnek.

- Köszi oppa – odafutottam hozzá, és megöleltem.

Eszembe jutott mit akartam sütés előtt. Beszélni V-vel, hogy miért lett szomorú, amikor Kook átkarolt. A szobája ajtaja előtt, és vettem egy nagy levegőt. Bekopogtam.

- Ki az? – kérdezte bentről egy hang.

- Én vagyok az Mitty.

- Most ne gyere be kérlek. Majd máskor beszélünk, de most nem jó.

- Oké akkor nem zavarok.

 Vettem egy fordulatot, és Jungkook ajtaja felé fordultam. Bementem a szobába, és egy alvó Jungkook-ot láttam meg. Nem akartam felébreszteni ezért óvatosan lépdeltem ki a szobából, ám ekkor meghallottam, hogy valamit motyog. Kíváncsi lettem, hogy mit mondhat, ezért közelebb mentem.
Fölé hajoltam, hogy tisztán halljam. Valami olyasmit hallottam, hogy „Mitty…Mitty…” Miért mondogatja az én nevemet? Ez nagyon aranyos volt. Nem szeretném felébreszteni, ezért inkább megyek. Éppen mikor már másodjára próbálkoznék kimenni meghallottam a hangját.

- Hogy, hogy itt vagy?

- Jönni akartam egy kicsit beszélgetni, de mivel aludtál ezért éppen indulni készültem. Amúgy hallottam, hogy mit mondtál álmodban – kuncogtam el.

- Tessék? Én tényleg beszéltem álmomba? És mit mondtam? – lepődött meg.

- A nevemet mondogattad. Amit nem értettem, hogy miért. Talán velem álmodtál?

- ……… - nem mondott semmi, csak nézett kikerekedett szemekkel.

 Nagy csönd lepte el egy pár másodpercig a szobát. Úgy gondoltam megtöröm ezt a csöndet, és elindultam az ajtó felé. Ekkor utánam pattant, és megfogta a csuklóm. Próbáltam kiszedni a kezei közül, de nem sikerült.

- Szeretnék neked valamit mondani. Gyere, ülj vissza az ágyra.

Visszaültem úgy ahogy kérte, és hallgattam.

- Mitty ezt már egy ideje el szerettem volna mondani neked. Tudod, tetszik egy lány. A napokban ismertem meg, és nagyon kedves hozzám. Egy dolog viszont aggaszt. Hogy nem tudom, hogy a lány mit érez irántam, és szeretném megtudni. Csak azt nem tudom, hogyan kérdezzem meg. Van ötleted?

- Első dolog: Örülök, hogy ilyenekben kérsz segítséget, mert szívesen segítek. Második: Próbáld meg először, hogy meg kérdezed vagy csak utalgatsz rá, hogy tetszik neked. Ezek után pedig elhívod randira. Biztos örülni fog neki – mosolyogtam kedvesen.

- Köszönöm, Mitty. Így fogok tenni. Még egyszer köszönöm. És kérdezhetek megint valamit?

- Persze nyugodtan. Bármikor.

- Neked tetszik valaki?

- Igazából...nem. Nem. Nem tetszik senki. Régebben sem tetszett senki. Vagyis én, így emlékszem. De miért?

- Nem tudom csak kérdeztem.

- Oké. Akkor én most megyek. Jin oppa már vár szerintem. Majd még beszélünk.

- Mitty… Még valami…

- Mond nyugodtan.

-Valami olyan érzést érzek, amit eddig soha. És nem akárki iránt. Irántad...

 Erre a mondatra ott ragadtam az ajtóba, és mozdulni sem tudtam. Felé fordultam, és csak néztem bambán rá mint borjú az új kapura. Ő csak oda jött, és megölelt.

- Nagyon sok információ volt egyszerre? – kérdi félénken.

- Csak egy kicsit. De most már jobb

- Megpróbáljuk akkor?

- I…igen… - feleltem féléneken.

 Közelebb hajolt hozzám, és meg csókolt. Én csak néztem magam elé, és lassan fogtam fel, hogy mi történt. Heves csókolózásba ment át. Nem sokkal utána éreztem, hogy valaki figyel minket. Elpillantottam, és V-t láttam meg. De mit keres itt?

10.rész

 Megérkeztem Hee házához. Vettem egy nagy levegőt, és becsöngettem. Hee már nyitotta is az ajtót.

- De gyors vagy. Gondolom taxival jöttél – kérdezte.

- Igen. És hova szeretnél menni?

- Nem tudom

- Mit, szólnál ha sétálnánk és akkor majd eldöntjük.

- Oké. Akkor sétáljunk.

 Sétáltunk, addig, amíg el nem értünk egy ruházati boltot. Bementünk a boltba és szétnéztünk. Rengeteg ruha tárult elénk. Tátott szájjal nézelődtünk a szebbnél szebb ruhák között. Összenéztünk, és egyszerre mondtuk ki, hogy „Ruha próbaaa!”. Hee gyorsabb volt nálam. Be is viharzott a próbafülkébe, és egy jó ideig nem is jött ki onnan. Amíg öltözött, addig én is választottam egyet.

Nekem egy csipkés mintázatú bézs színű szoknya tetszett. Még nézelődtem hátha találok hozzá felsőt. Sikeresen találtam is. Egy fekete felső volt. Elmentem cipőt is nézni lássam mi illik a ruhához. Egy fekete teli talpúba botlottam. Kaptam harisnyát is hozzá. Bevittem a fülkébe, és magamra vettem a ruhákat.

-Nem is olyan rossz! – gondoltam magamba miközben forogtam a tükör előtt.

 Kimentem a fülkéből, hogy helyére tegyem a ruhákat. Hee persze még mindig bent volt. Mi tart ennyi ideig? Remélem nem esett semmi baja. Két lehetőség van:
1. Órákig bájolog, és ilyenkor ki nem lehet szedni onnan.
2. Rengeteg selfie-t csinál magáról. Én inkább a másodikra tippelek.

 Erre a gondolatomra elkuncogtam magam. Közben vittem vissza a ruhákat a polcra. Hirtelen egy ismerős arcot pillantottam meg. Helyükre tettem a dolgokat, és oda mentem az ismerős alakhoz. Hát, kit látnak szemeim ez Sehun. Köszöntem neki. Ő is viszonozta a köszönést.

- Hát, szia! Hogy, hogy itt? – kérdezte kíváncsian.

- Barátnőmmel jöttem. Ha ki jött az öltözőből bemutatlak neki. Jaj, ezer százalék, hogy nagyon meg fog lepődni.

- Hát, kíváncsi leszek – mosolyodott el.

 Sehun jóval magasabb nálam. Eléggé fel kell nézzek rá, ha szeretnék neki mondani valamit. Mikor a múltkor is mellette álltam elég törpének éreztem magam. Igaz nálam mindenki magasabb. Hee is pár centivel. Ezzel a 160 centimmel elég kicsi vagyok.

 Már vagy egy 10 perce várjuk, hogy jöjjön ki a fülkéből. Jó, ez már túlzás. Megmondtam Sehun-nak, hogy egy pillanat és szólok neki. Tényleg, hogy tud Ennyit bájologni. Vagy több ruhát vitt volna be? Na, kíváncsi leszek. Oda értem a függöny elé, és beszóltam.

- Hee haladj már! Mit csinálsz te oda bent? Haladj, mert van egy meglepetésem.

- Jól van csak egy pillanat.

- Már vártam eleget. Gyere, már ki.

- Türelmetlen… Jó készen is vagyok.

Ki jött végre egy rózsás pulcsiba.

- Tök jól néz ki. De gyere mert már vár a meglepi.

- Megyek, megyek csak levetem a pulcsit.

- Most erre nincs idő. Amúgy is jól áll rajtad. Hagyjad – rángattam el magammal.

 Végre vissza értünk Sehun-hoz aki mosollyal az arcán üdvözölte Hee-t.

- Hee! Ő itt Sehun. De szerintem neked nem kell bemutatnom. Sehun ő itt a barátnőm Hee – mosolyogtam rájuk.

Szegény Hee úgy le volt sokkolva, hogy nem tudott megszólalni. Megböktem a vállát, de semmi válasz. Elkezdtem legyezni a kezemet az arca előtt. Semmi életjel.

- Ugye nem történt semmi baj? – kérdi aggódva Sehun.

- Nem dehogy. Te vagy a kedvence, és ezért akadt le. Ne aggódj, nincs semmi baj.

- Oh értem.

 Kis idő elteltével Hee is visszajött. Odarohant Sehun-hoz, és szorosan megölelte. Szegény Sehun azt sem tudta mi van. Én csak jót nevettem a jeleneten. Mikor már a szuszt is majdnem kiszorította belőle, akkor megfogtam Hee karját, és visszahúztam magam mellé. Elmeséltem neki, hogy Sehun V haverja, és nagyon jóban vannak. Hozzá tettem azt is, hogy múltkor a plázában őket láttuk.

 Egy hosszú beszélgetés után úgy határoztunk, hogy haza indulunk. Először Hee-t kísértük el. A házhoz érve megöleltem, és mondtam neki, hogy majd még beszélünk. Ketten maradtunk Sehun-nal. A házunkig érve elég hangulatos volt az út. Feltűnt, hogy sokat kérdezősködött Hee felöl. Például, hogy hány éves meg a hasonló kérdések. Én, mivel nem vagyok bunkó ezért megválaszoltam neki az összeset. Lehet, hogy megtetszett neki már első látásra? Lehet…no, majd kiderül mivel úgyis fognak még találkozni. Előre érzem. Sőt lehet, hogy nagyon is sokat. Közben megérkeztünk a házunkhoz.

 Elköszöntem tőle, és további szép délutánt kívántam. Beléptem a házba, és Rap Mon-nal és J-Hope-al találtam szembe magam.

- Ti meg hova mentek? – kérdeztem értetlenkedve.

- Hyung elküldött minket boltba, hogy vegyünk a sütihez hozzávalókat. Először én mentem volna egyedül, de aztán Mon is felajánlotta, hogy eljön velem.

- Értem. De, hát csak meg vannak itthon a hozzávalók.

- Ezek szerint nincsenek. Na, mindegy. Elmegyünk legalább hamarabb végzünk. Szia, Mitty! Sietünk haza.

- Sziasztok.

 Elköszöntem tőlük, és a konyha felé vettem az irányt. Egy kis kötényes Jin-t találtam ott. Elkuncogtam magam. Természetesen észre is vette.

- Min kuncogsz? – kérdezte mosolyogva.

- A köténykéden. Nagyon aranyos.

- Köszönöm. Most nem régen vettem. Veled mi újság? Mit szólnál hozzá ha, megnéznénk egy filmet amíg hazaérnek. Hiába mondják, hogy fognak sietni. Ismerem őket. Nem lesz belőle semmi.

- Hát igazából nincsen velem semmi. Megvagyok. És a filmezés egész jól hangzik. Lehívom a többieket is.

- Rendben. Addig beállítok valamit. Mit szeretnél nézni?

- Mit szólnál ha egy kicsit vissza mennénk gyerek korba ?

- Nekem oké. És melyik animációt akarod megnézni?

- Mit szólnál, ha inkább horror filmet néznénk? Most nem jut eszembe most semmilyen más film.

- Nekem oké. Nem tudom, hogy a többiek akarnak-e. De mondom nekem jó. És melyiket nézted ki?

- Hát az Annabelle-t néztem ki. Kicsit ijesztő, de remélem nem féltek.

- Én biztosan nem. A többiek már kérdésesek – nevette el magát.

- Ennek örülök. Na, de megyek, és szólok nekik.

 Felértem az emeletre. Először Kookie-hoz kopogtam be. Rögtön nyílt az ajtó, és egy kedves mosoly fogadott.

- Miben állhatok segítségedre? – kérdezte kedvesen.

- Nem kell semmi köszi szépen. Csak azért jöttem, hogy megkérdezzem van-e kedved filmet nézni?

-Van, nagyon is. De stip stop. Lefoglaltam, hogy melléd ülök.

 Elnevettem magam, és mondtam, hogy 5 perc múlva legyen a nappaliban. Következett Jimin. Bekopogtam, és nyílt is az ajtó. Hogy, hogy ilyen hamar nyílt nála is az ajtó? Máskor perceket kell várni, hogy bejuthassak.

- De rég beszéltünk kicsi Mitty. Mond mit szeretnél?

- Van-e kedved filmet nézni?

- Persze. 5 perc, és lent vagyok.

- Pont akartam mondani, hogy addigra legyél lent. Olvasol a gondolataimban oppa.

 Erre mind a ketten elnevettük magunkat, és elindultunk az ellenkező irányba. Suga jött. Hozzá már benyitottam kopogás nélkül. Éppen öltözött át. Mitty te nem vagy normális! Miért nem kopogtál te lány? Elkezdtem csapkodni a fejem, hogy, hogy lehetek ilyen hülye. Totál pirosan csuktam vissza az ajtót. Pár percet még vártam, és nyitódott ismét az ajtó.

- Bocsi oppa, hogy nem kopogtam. Azt hittem nem csinálsz semmit.

- Ne aggódj nem történt semmi. Mit szeretnél? – mosolyodik el.

- Szeretnél filmet nézni?

- Igen. Hamarosan lent vagyok.

- Oké
Utolsónak V maradt. Nem tudom, miért hagyom szegényt mindig utoljára.

 Hozzá bekopogtam, mert nem akartam még egy olyan esetet mint az előbb. Nyílt az ajtó, és egy vigyorgó V állt a szoba küszöbén. Én csak csodálkoztam, hogy mi ez a jó kedv. Meg is kérdeztem.

- Miért vagy ilyen boldog. Mi történt?

- Ja semmi. Csak valahogy éreztem, hogy te vagy az, és fel akartalak vidítani. Sikerült? – kérdezte reménykedve.

- Igen –mosolyodtam el. –Sőt nagyon is.

- Ennek örülök. És miért jöttél?

- Szeretnél filmet nézni?

- Igen, de melléd ülök.

- Kook ül mellém, de ülhetsz a másik oldalamra.

- Rendben – láttam, hogy a mosoly lehervad egy kicsit az arcáról.

- Valami baj van?

- Nem nincsen semmi. Miből gondolod?

- Szomorú lettél egy csöppet.

- Én ugyan nem.

- Engem nem tudsz becsapni oppa – közelebb mentem, és megöleltem.

 Kikerekedett szemekkel nézett le rám. Pár percig így maradtunk utána elengedtem. Nagyon jól esett ez az ölelés. Olyan felszabadító volt.

 Megmondtam neki, hogy jöjjön le a nappaliba. Lementünk, és kényelmesen elhelyezkedtünk. Jin beindította a filmet. Nagyban néztük, amikor eszembe jutott, hogy elfelejtettem valamit.