14. rész

 Végig néztem az egész alsó szintet. Nincsen sehol sem. Fent is megnézem, hátha ott van.
Felrohantam az emeletre, hogy ott is körülnézzek. Először is megkérdezem Mito-t hátha tudja, hogy hova lett. Éppen készültem volna bemenni, mire kinyitja az ajtót.

- Oh szia Prücsök. Mit szeretnél?

- Ja csak annyit, hogy nem-e tudod, hogy hol van Suga

- Legutoljára a szobájába menet láttam. Miért?

- Meg szeretnék vele beszélni valamit

- Ja értem. Mondom, nézd meg a szobájában. Hátha ott van

- Egyébként te hova készülsz?

- Le akartam menni a konyhába inni

- Ja értem. Na, akkor megyek és megkeresem Suga-t. Majd még beszélünk. Jó éjt. Amúgy is el kell, mennem fürdeni. Utána megyek aludni – öleltem meg.

- Neked is jó éjt Prücsök. Aludj jól

- Szia

 Mielőtt még elmennék megkeresni, hogy hol van, gyorsan letusolok. Nem szeretem az ilyen dolgokat utolsóra hagyni.
A szobámból hamar összekapkodtam a dolgaimat, és gyors tempóba siettem a fürdő felé. A ruháim szanaszét hevertek a földön. 5 perc sem telt bele, máris készen voltam.
Kiléptem az a fürdő ajtón, és Suga szobája felé vettem az irányt. Bekopogtam, és vártam a választ, hogy bemehetek. Egy ideig még ácsorogtam az ajtó előtt. Beleuntam a várakozásba, így hát benyitottam.
A szobában csak a kislámpa világított az asztalon a géppel együtt. A gép előtt pedig, a keresett személy ült. Amint meglátott gyorsan abbahagyott mindent, és a székkel együtt felém fordult.

- Szia Mitty. Neked nem kéne aludnod?

- De igen. De, szeretném veled megbeszélni ezt a holnapi dolgot. Tudom mára terveztük, hogy elmegyünk csavarogni csak, látod mikor értünk haza. Emiatt ezer bocsánat. Holnap neked jó lenne? – kérdeztem reménykedve.

- Nekem jó. Délelőtt menjünk, mert holnap szombat és sokan lesznek.

- Rendben. Akkor ezt megbeszéltük. Jó éjt

 Kiléptem az ajtón a sötét folyósóra. Tapogatóztam össze vissza, szinte már négy kéz láb másztam végig egészen a szobámig. Éreztem, hogy nemsokára ott vagyok az ajtómnál, amikor neki mentem valakinek. Elkezdtem tapogatni, mert kíváncsi voltam ki lehet az. Először az arcát tapogattam végig. Ezt kihasználva, magához húzott, és megcsókolt. Gondoltam Kookie az, így hát visszacsókoltam. Egy perc telhetett el körülbelül, de nekem sokkal többnek tűnt. Olyan más volt ez a csók, mint Kookie-é. Kellemesebb, és édesebb. Olyan gyengéd mégis vad. Hasonló mégis más. Felnéztem az illetőre, ő pedig le rám. Szemei a vágytól, és az elégedettségtől csillogtak. És az illata. Hmmm… Oly mámorító. Olyan édes. De, mintha ismerős lenne. Valahol éreztem már ezt az illatot. De vajon hol? Ekkor már biztos voltam benne, hogy nem Kookie áll előttem. De hát akkor kicsoda?

-Kookie te vagy az?

Választ nem kaptam. Az illető elment mellettem a sötét folyosón, én pedig ott maradtam egyedül. Nem sokat maradtam én sem. Siettem aludni, mert a fáradság így is terjengett bennem. Beérve a szobába rádőltem az ágyra. El is aludtam rögtön.

Másnap reggel arra keltem, hogy valaki mellettem ül az ágyon. Ijedten felé fordultam, hogy megnézzem ki az. Nagy meglepetésemre Suga ült mellettem. Fehér póló volt rajta, sapkával.

- Akkor indulhatunk?

- Ilyen korán? Még csak reggel 8 óra van.

- Nagyon tévedsz kis csillag. 11 óra van. -mutat a telefonján lévő órára. - Ideje lenne elindulni, ha nem akarjuk, hogy tömeg legyen.

- Miért lenne tömeg? Hiszen szombat van.

- Igen tudom. És mivel szombat van, az emberek ilyenkor érnek rá, és mennek vásárolni.

- Ez igaz….

- Na, ugye? Nos, akkor igyekezz.

- Oké, de légy szíves kimennél?

- Ja igen. Igen.

 Miután kiment azonnal elkezdtem öltözni. Össze-vissza, kapkodtam, mire megtaláltam minden cuccomat. Egyszer el is estem, mert megbotlottam a pizsama nadrágomba. Elvágódtam a földön nagy hangzavart csapva.

- Minden rendben? – kérdezi az ajtó túloldaláról.

- Igen. Persze. Csak elestem.

- Hallottam…

 A rövid párbeszéd után újra keresgélni kezdtem a cuccaimat. Ilyenkor nem tudok dönteni sosem. Végre sikerült megtalálnom a szürke blúzomat. Átsiettem a nadrágos polchoz, ott pedig egy cica nadrágot halásztam ki a többi közül. Gyorsan megfésülködtem, és siettem ki Suga-hoz.

- Sokat vártál? – kérdeztem miközben a táskám után kutakodtam.

- Nem olyan sokat. Biztos nincs semmi bajod? Mert nagyot estél.

- Nem nincs. Nyugi.

- Kabátot hozz szerintem.

- Oké viszek.

 Már csak a cipő hiányzott. Felkaptam gyorsan, és már indulhattunk is.

- Hát, ti meg hova? – szólal meg egy hang a hátunk mögött. Hátrafordultunk mind a ketten. Mito állt velünk szemben. Összerezzentem rideg tekintete láttán.

- Hát ömm… Megyünk, szétnézünk kicsit. Majd jövünk. Szia Mito. Gyere, Suga! – fogtam meg a kezét, magammal húzva az ajtó felé.

- Hé, Mitty ne siess annyira. A végén még elesünk.

- Nem fogunk nyugi. Egyébként gyalog menjünk vagy taxi?

- Gyalog.

- Oké, de úgy oda érünk a tömeg előtt? – néztem az órára nézve.

- Remélem igen. –mondja bizakodóan.

 Az utat nagyjából megjegyeztem, amikor jöttünk haza Kookie-val. Erről eszembe jutott az, ami tegnap este történt. Vajon tényleg Kook volt? Gondolatmenetemet Suga szakította félbe. Erősen megfogta a karomat, és visszarántott a járdára.

- Mitty te mit csinálsz?! Majdnem elütött egy autó. Mi lett veled?

- Tessék? Mi lett? – kérdezgettem bágyadtan.

- Te nem figyelsz rám. Mi van veled? Látom rajtad, hogy nem vagy jól. Történt valami?

- Nem…Semmi…Honnan veszed?

- Onnan talán, hogy egy hajszálon múlt az életed. Majdnem elütött egy kocsi, és ha nem figyelek oda már nem lennél itt mellettem.

- Sajnálom YoonGi. Elkalandoztam.

- Nagyon remélem, hogy nem lesz több ilyen – nézett rám dühösen.

- Én is… - mondtam alig hallhatóan.

~Taehyung szemszöge~

 Egész éjszaka szinte semmit sem aludtam. Mitty-n járt az eszem. Nem tudok miatta aludni. Ki megyek, egy pohár vizet inni, az hátha segít. Most úgyis mindenki alszik.

 Halkan kinyitottam az ajtómat, és a földszint felé vettem az irányt. Egyszer csak éreztem, hogy valaki nekem jött. Mitty volt az. Az arcomat kezdte tapogatni. Olyan sima, és puha a keze. Amíg az arcomat birizgálta, kihasználtam a lehetőséget. Hirtelen magamhoz húztam és megcsókoltam. Meglepetésemre viszonozta csókomat, aminek nagyon örültem. Puha ajkai az enyémmel érintkezett. Leírhatatlan érzés volt számomra. Érzelmek kavarogtak bennem. Vegyes érzelmek. Lenéztem rá, ő meg fel rám. Szemeiben a boldogság csillogott. A csöndet, lágy hangja törte meg.

-Kookie te vagy az?

 Szomorúan elmentem mellette. Bántott a kérdés, amit az imént hallottam. Ott hagytam őt, és mentem oda, ahová terveztem. Lent a konyhában megittam egy jó adag pohár vizet. Számat megtörölve fordultam meg vissza a lépcsőhöz. Fent a szobámban másra sem tudtam gondolni, mint Mitty édes csókjára, és ahogy ott állunk ketten a sötétben. Ott, és akkor minden érzelmem szertefoszlott, és csak a pillanatnak éltem. Istenem, de jó érzés volt. De én hülye! Miért is gondolok ilyeneket, amikor sosem lesz az enyém. Neki ott van Kook. Bárcsak újra a karjaimban érezhetném őt.

Másnap reggel egy nagy koppanásra ébredtem. Vajon mi volt ez? Kiszaladtam, de nem láttam senkit. Ha már itt kint vagyok, átmegyek Hope-hoz. Úgyis jól elvagyok vele.

~Mitty szemszöge~

 Megérkeztük a plázába. Szerencsére még nem voltak olyan sokan. Nagyon remélem, hogy a későbbiekben sem lesznek sokan. Egyből egy ruha boltot céloztunk meg.

-Elmegyek ruhát próbálni. Mindjárt jövök. –bököm oda közömbösen.

-Rendben. Itt megtalálsz.

 Sietve összeszedtem azokat a ruhákat, amiket kinéztem magamnak, és a próbafülkébe vittem. Nem kellett sokat várnia, hamar magamra kapkodtam a ruhákat. Kiléptem a fülkéből, és tekintetemmel keresni kezdtem Suga-t. Már megint eltűnt. Megint hova lett?
Hosszas keresgélés után, megtaláltam amint egy napszemüveget próbált.

- Na, hogy áll? – fordul felém.

Akaratom ellenére kuncogtam egyet.

- Nagyon cuki vagy benne oppa.

- Köszönöm ezt bóknak veszem.

- Na, és nekem, hogy áll a ruha? – fordultam egyet, kettőt magam körül.

- Szerintem tök jó. Ha, tetszik, vedd meg.

- Áh dehogy! Nagyon drága.

- Ha, akarod, kipótolom. Ha jól tudom, hamarosan születésnapod. Megkapnád ezt tőlem.

- Jaj, nem, nem! Szó sem lehet róla! Ezt most verd ki a fejedből.

- Ahogy akarod.

- Menjünk is inkább máshova. Nézzünk szét más boltokban is.

- Rendben.

 Kimentünk a boltból. Elindultunk az egyik irányba hátha találunk valami másik ruha boltot. Rengeteg bolt volt, bennük szebbnél szebb ruhákkal, de mégsem akadt ínyemre való. A nagy keresgélésben eléggé megszomjaztam, így felajánlottam, hogy keressünk egy shake-es bódét. Az egész plázát végigjártuk, és nem volt sehol. Eszembe jutott, mintha láttam volna kint egy olyan bódét. Kapkodva szedtem a lépteimet, hogy mihamarabb kiérjünk. De miért is sietek, amikor nem üldöz senki? Na, mindegy.

 Megfogtam Suga kezét, és kifele kezdtem húzni. Az egyik pillanatban már nem érzetem kezének fogását. Ijedten kerestem tekintetemmel, hogy vajon hova lett már megint. Hogy tud ilyen hamar eltűnni? Néha nekem is jól jönne az ilyesmi.

 Vissza fele haladtam azon az úton, amelyiken jöttem, hátha megállt valahol. Jól sejtettem! Megállt egy kisállat kereskedés előtt, és csodálva figyelte a kerékben futkározó hörcsögöt. Mellé mentem, kezét megfogtam, ugyan úgy, mint akkor, amikor elindultunk a másik boltból. Szegény majdnem elesett, úgy megrántottam. De, hát, ha máshogy nem jön, akkor mi mást tehetnék? Erősem ráfogtam a kezére, nehogy nekem elmenjen megint. A kijárathoz érve friss levegő, és szürke ég fogadott. A szél is fújt, enyhén. Elengedtem Suga kezét. Mind kettőnk keze összeizzadt, úgy szorítottam, de legalább nem ment el. Fejemet kapkodva kerestem a bódét. Elindultam balra, hátha ott lesz valahol. Meg is lett! A sor egy-két emberből állt. Beálltunk a végére, és

türelmesen kivártuk a sorunkat. Mikor végre sorra kerültünk rendeltünk két eprest. Hirtelen egy ötlet pattant a fejembe. Mi lenne, ha sétálnánk egyet a parkban.

- Suga! – szólítom meg.

- Igen?

- Lenne kedved megint sétálni?

- Igen, és hol?

- Mondjuk a parkban.

- Oké. Menjünk.

 Megfordultunk, és a park felé vettük az irányt. Nem kellett sokat sétálni, amíg a parkhoz értünk. Alig volt 5 perc. Megérkeztünk, egy kikövezett útra. A kövek szürkék voltak. Ezt egy nagy füves rész ölelte körül, amin rengeteg fa sorakozott. Itt sétálva megláttam egy tavat, és benne kacsákat.

- Üljünk le a tópartra és etessünk kacsákat – ajánlottam fel az ötletet.

- Rendben – mondta végig egy nagy szürcsölés közepette.

- Honnan szedjünk most ennivalót a kacskának? – néztem körbe.

- Nézd, ott van egy néni. Hátha nála van valami ennivaló – biccent fejével a néni felé.

- Oda mész vagy menjek?

- Még nem ittam meg teljesen – vigyorog rám. – Te meg már megittad, ebből az következik, hogy te mész.

-Ne vigyorogj, így! Még nincs vége a játéknak.

- Szerintem meg igen kis csillagom – vigyorog megint ugyan, úgy, mint az előbb.

- YoonGi! – szólok rá erélyesen.

- Mond.

- Mindegy semmi – álltam fel a padról, és a néni felé kezdtem haladni.

 Kedvesen megszólítottam, utána rátértem a lényegre. Kedvesen rám mosolygott, és adott egy csomag elemózsiát. Megköszönve, fordultam vissza Suga-hoz. Visszavittem a zacskót, és a kezébe nyomtam.

- Most már etethetjük a kacsákat? Megittad?

- Várj még nem – szippantott egy utolsót. – Áhh…Finom volt. Igen most már etethetünk – válaszolt elégedett mosollyal az arcán.

 Unottan dobáltuk a sok körénk gyűlt kacsáknak az ennivalót. Mikor már a zacskó majdnem elfogyott, észrevettem a szemem sarkából egy ismerős személyt. De nem egyedül van. Van vele valaki.