6.rész

 Közeledtem feléjük az arcuk, pedig kezdett kirajzolódni. Ezt nem hiszem el! Most csak káprázik a szemem? Tuti, hogy nem igaz amit most látok. A BTS a házunk előtt. Ez lehetetlen. Próbáltam, hogy ne vegyen észre senki főleg ne a bátyám. Akár milyen óvatosan is lépkedtem persze, hogy meghallotta. Komolyan olyan hallása van, hogy hihetetlen. Nekem is jól jönne néha az olyan. Főleg, amikor apa szól nekem, és meg sem hallom. Ilyenkor csak azt hallom, hogy „Miért nem vagy olyan mint a bátyád?!”. A tesómmal két külön személyiség vagyunk, de ez így van rendjén. Én elvagyok a saját kis világomban. A bátyám egy hebrencs „idióta”. Persze, hogy észrevett, és jött felém.
-Hát itt vagy, Prücsök!

 Mielőtt vissza köszönhettem volna, addigra elhúzott magával, és a fiúk elé állított. Ott álltam mint egy darab fa, és meg sem mozdultam. A lábam elkezdett remegni.

- Nyugi Mitty nincs semmi baj! – mondogattam magamban.

- Srácok! Ő itt a kishúgom, Mitty –mutat be a bátyám.

- Szia örülünk, hogy meg ismerhetünk. Ezt vedd úgy, hogy mindenki nevében mondtam – mosolyog rám Rap Mon.

- É-én is ö-örü-lök… – alig jöttek ki a szavak a számon.

 Bátorságot vettem magamon, és megmozdultam. Muszáj bemennem a lakásba leülnöm, és felfognom, hogy most mi történt. Lépésre emeltem a lábamat, és futásnak eredtem. Gyorsan oda böktem egy „Sziasztokot!” már amennyire ki tudtam mondani. Beérve a lakásba bevágtam magam után az ajtót, és leültem mögé. Kikerekedett szemmel néztem magam elé. Lassan feldolgoztam, hogy tényleg a BTS-t láttam. Pár perces gondolkodás után óvatosan felkeltem, és felmentem a szobába. Összeszedtem a pizsamámat, és a fürdőbe igyekeztem. Vettem egy langyos habfürdőt. Miután készen voltam megtörölköztem, és felvettem a pizsamámat. A fogamat is megmostam.

 Kimentem a fürdőből, és a bátyámmal találkoztam a folyosón. Éppen a szobája felé igyekezett. Bementem a szobámba, és ledőltem az ágyra. Egy ideig ott terpeszkedtem az ágyon, amikor ajtónyitódásra lettem figyelmes.

- Hoztam vacsorát.

- Nem vagyok éhes köszönöm.

- Kérdezhetek valamit?

- Persze bátyus.

- Miért rohantál el ?

- Hát ez bonyolult. Ugye megérted?

- Igen, de van egy bejelenteni valóm.

- És mi lenne az?

- Ide fognak költözni. Azért, mert a menedzserük lettem. Egyrészt könnyebben is megtudjuk beszélni a dolgokat, más részt pedig, minden nap láthatod őket. Holnap megbeszéljük. Jó éjt. Szia húgi - fordult ki az ajtón.

- Neked is jó éjt. Hogy mit mondtál?! – kérdeztem, de már hiába.

Befeküdtem a paplan alá, és nem kellett sok, hogy elaludjak.

 Másnap reggel, frissen és üdén keltem ki az ágyból. Álmosan battyogtam el a szekrényig, ahonnan egy fekete fehér színű mintás pólót vettem fel, vele együtt egy fekete szoknyát, és alá fekete harisnyát.

 Lementem reggelizni, amikor Mito éppen telefonált. Leültem az asztalhoz, és csendben vártam, hogy leüljön mellém. Szépen megterített. Sokáig még ott ültem, és figyeltem, hogy mikor fejezi be a telefonálást. Fél órát vártam, mire meguntam az egészet. Felálltam, és már éppen indultam volna a saját dolgomra, amikor megfogta a csuklómat, és vissza ültetett. Durcásan összefont karral ültem a széken, és megint vártam, hogy végezzen. Kis idő után végre abba hagyta a telefonálást, és jött reggelizni. Leült velem szemben.

- Jó étvágyat! – mondom.

- Neked is jó étvágyat! – köszöni meg tele tömött szájjal.

 Mikor befejeztük a kaját felálltam az asztaltól, és a kijárat felé vettem az irányt. Az ajtóban Mito még megállított.

- Hova mész Prücsök?

- Elmegyek sétálni. Jól esne most egy kis friss levegő.

- Rendben. De, ne maradj sokáig.

- Oké.

 Kiléptem a lakásból, és indulásra készen álltam. Elindultam a „felfedező” utamra. Sokáig még bandukoltam, amíg el nem értem egy parkig. Eszembe jutott, amikor Yaru-val sétáltam otthon. Tovább mentem, és egy ruha boltnál kötöttem ki. Bementem, amikor egy nő köszönt nekem. Mosolyogva vissza köszöntem neki.

- Mit adhatok, kisasszony?

- Egyenlőre még nézelődöm.

- Rendben. Majd szóljon, ha kell segítség – mondja.

 Körül néztem a boltban. Szebbnél, szebb ruhadarabok akadtak a kezembe. Sokáig elidőztem a boltba, végül nem vettem semmit.

- Köszönök szépen mindent. Viszlát!

 Kimentem a boltból, és tovább sétáltam. Nem jártak sokan az utcán. Szinte csak én voltam egyedül. Ez érthető, hiszen a város szélén lakunk. Laknak ugyan, de ilyen időbe az emberek nem mozdulnak ki a lakásból. Komolyan én vagyok az egyetlen itt. Vagy mégsem? Egy srác közeledik felém. Kapucni van rajta, így nem látom az arcát. El akart haladni mellettem, de véletlenül nekem jött. Elestem, és ott ültem a hideg betonon. Segített fel állni.

- Köszi – köszöntem meg.

- Sajnálom nem láttalak. Nem, esett bajod?

- Kutya bajom. Azon kívül, hogy fáj a fenekem nincsen semmi.

- Tényleg sajnálom. Nem szándékos volt. Hazakísérjelek?

- Ha szeretnéd akkor nyugodtan. Amúgy sem tervezek több helyre menni.

- Hova mentél volna? Ha szabad kérdezni.

- Nagyon már sehova. Most érkeztem ide Szöulba, szóval csak ilyen „felfedező” útra mentem.

- Értem – mondja.

 Sokat beszélgettünk hazáig. Megérkezve a ház elé megköszöntem, hogy elkísért.

- Lehet egy kérdésem? – kérdeztem kíváncsian.

- Mond nyugodtan

- Megtudhatom ki vagy?

- Biztos szeretnéd tudni? – kezd titkolózni.

- Igen

- Rendben akkor megmutatom

 Lassan kezdte lehúzni a kapucnit a fejéről. A kíváncsiságtól majd kibújtam a bőrömből. „Húzd már le! Húzd már le!” mondogattam magamban.

Mikor már a felét lehúzta akaratom ellenére odanyúltam, és lerántottam róla. Le dermedve álltam előtte, és csak néztem, és néztem.