4.rész

- Mitty gyere már, mennünk kell! – kiált nekem Kimito.

- Jól van megyek -kiáltottam, amint elindultam visszafele.

 Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy vajon ki a franc lehet. Úgysem tudom már meg, mert Szöul hatalmas, és nem fogom én keresgélni ebben a nagy városban. Arra nem vesz rá senki.

 Kiértünk a reptérről, és elmentünk a kocsiig. Beültünk, engem pedig hátra ültettek. Ott kuksoltam a sötét, hátsó ülésen. Mivel nem tudtam mit csinálni, ezért zenét kezdtem hallgatni. A BTS-től az I Need U-t hallgattam. Nagyon szeretem azt a számot. Annyira megnyugtató és kellemes. Közben néztem ki az ablakon, és a várost bámultam. Bambulásomból a kocsi csikorgása zökkentett ki. Megálltunk.

- Szia, Hee jó éjt! Majd tartjuk a kapcsolatot – köszönt el Kimito.

-Sziaaaaa, Hee! Jó éjszakát! Majd írok neked, ha hazaértem – gyorsan kiszálltam a kocsiból egy ölelésre.

- Rendben – kaptam egy mosolyt válaszként.

 Visszaszálltam, de most előre ültem, mert semmi kedvem nem volt megint egyedül ott hátul ülni, és nem csinálni semmit. Nem sokat mentünk, és Kimito megállt egy nagyon szép ház előtt.

- Miért álltál meg? – kérdeztem.

- Majd megtudod! – kezdett titkolózni.

Fúú, de utálom amikor titkolózik. Olyankor nem lehet vele beszélni.

- Gyere már Lajhár! Nem várok itt egész nap! – mondja a kocsi csomagtartójánál állva.

- Nem vagyok Lajhár! – vágtam vissza.

- Jaj, tudod, hogy szeretlek te kis buta! – ölelt meg.

 Megfogtam a bőröndömet, és cipelni kezdtem a bátyám után. Elértünk az ajtóig, ahol már lihegtem a fáradtságtól.

- Jaj, de béna vagy! Add ide! – mondta szigorúan, de mintha egy mosolyt is láttam volna ékelődni mellé.

Igen, a bátyám gonoszkodik velem, de nagyon szeret. Én is szeretem őt. Nem is tudom mit kezdenék nélküle.

- Gyere már Lajhár!

- Most szeretném elmondani utoljára. Nem! Vagyok! L-A-J-H-Á-R!!!

- Nekem mindig az maradsz Prücsök!

- Milyen neveket találsz te még ki? – nevettem el magam.

- Na gyere mutatok neked valamit

Beértünk az előszobába. Viszonylag átlagosnak tűnt.

- Szép az előszoba – mondtam közömbösen.

- Igen, de most jön a legjava – megint kezdett titkolózni.

Ezután következett a nappali. Hatalmas volt.

- Ez hatalmas! WOW! – ámuldoztam.

- Ugye? És ez, még semmi.

Következett a konyha.

- Nem találok szavakat! Nagyon szép!

- Na, de gyere. Megyünk tovább – rángatott el .

Innen át lehetett látni az étkezőbe.

Felmentünk az emeletre, ahol megmutatta, hogy található a fürdőt.

Ezek után a szobák következtek. Először a sajátját mutatta meg.

- Ez nagyon szép! – huppantam le az ágyra.

- Ugye? Nekem is nagyon tetszik. Nézz ki az ablakon – bőkött az ablakra.

- Majdnem egész Szöul látszik. De, hogy, amikor kertes házban laksz?

- Ez egyszerű. Domboldalon lakom.

- Ja értem.

- Na, de gyere megmutatom a vendég szobát utána, pedig lesz egy meglepetésem.

Következett a vendég szoba.

- Ez se semmi. Nagyon szép ez a lakás.

- Igen tudom. Ezen kívül van még 6 szoba.

- Minek ?

- Na, az tényleg titok. Egyszer majd megtudod – kacsintott rám.- És, most jön a meglepetés. Csukd be a szemed.

 Kivezetett a szobából, és pár lépést tettem. Egy küszöböt éreztem a lábam alatt. Ebből arra következtettem, hogy egy másik szobába vezetett.

- Mostmár kinyithatod. – mondta.- Ez itt a te szobád. Itt fogsz lakni.

Egyszerűen nem jutottam szóhoz. Nem találtam a szavkat.

- E..e…ez egy-egyszerűen…….Csodálatos!!! – sikkantottam fel, és lehuppantam az ágyra.

- Gondoltam, hogy tetszeni fog.

A szoba így nézett ki:

 Kaptam egy laptopot is hozzá. De, hát hoztam az enyémet, akkor minek? Nem baj akkor a sajátomat elteszem a kosárba. Majd egyszer még jól jöhet. Szegény laptopot most eldobtam. Szegény….

- Most hagylak, hogy öltözz át. Nemsokára gyere le enni. Készítek neked valami finomat – avval elment.

 Úgy tettem, ahogy mondta. Átöltöztem egy farmergatyába. Mellé vettem fől egy lilás színű pólót, és egy szürkés színű kardigánt.

Lementem a hosszú lépcsőn. Leérve bementem a konyhába. Leültem a bárpulthoz. Kimito rögtön meg is fordult egy Rilakkumás szendviccsel és tejeskávéval.

- Ezt nem birom meginni se megenni. Túl aranyos ahhoz.

- Jaj, dehogynem. Majd még készítek neked ilyet.

- Na, jó megeszem, és meg is iszom. De nem szívesen – fújtam fel az arcomat, mintha be lennék duzzogva.

- Ne, duzzogj, mert nem engedlek, akkor sehova!

- Hova mennék?

- Hát, Hee kérdezte, hogy elmész-e vele a városba. Körbe néznétek.

- Nem is hangzik rosszul. Rendben megyek. Majd visszahívom.

- Rendben. Siess haza! Amúgy, ami a sulit illeti. Magántanuló leszel, de majd félévkor vizsgáznod kell.A magántanuló annyit jelent, hogy…… - nem engedtem neki, hogy befejezze a mondatot.    

- Oké zsoké értem. Szóval magán tanuló leszek. Oké. Elmentem. Majd jövök. Szia!

 Felrohantam a lépcsőn, és átöltöztem utcai cuccba. Felvettem egy fehér színű inget, egy rózsa mintás szoknyával. Cipőnek egy fehér szandált vettem fel. Belepakolásztam a kis táskámba, és útnak indultam. Hosszú hajam a lépcsőn lejövet lobogott, úgy rohantam.

- Majd jövök. – kiáltottam Kimito-nak.

- Rendben, de ne sokáig.

Ezt már alig értettem, mert az ajtóban voltam.