16. rész

 Forgolódok, és csak forgolódok. Aludni egyáltalán nem tudok, csak bámulom a plafont. Csak egy dolgon tud járni az agyam. Taehyung. Hiányzik. Hiányzik a jelenléte. Az, amikor mindannyian együtt voltunk. Az, amikor véletlen elaludtam mellette. Jelenléte megnyugvást sugárzott. Remélem nem esett semmi baja. Lehet le kéne mennem egy pohár meleg tejet innom. Az hátha segít.

 Nehezen kikászálódtam az ágyból. A sötétben kutakodtam a zoknim után. Egy kis idő elteltével végre sikerült kitapogatnom, hogy hol is volt az a zokni. Felhúztam a lábamra, és az ajtó felé indultam. Csendben lépdeltem a folyosón, nehogy felébresszek valakit. Elértem a lépcsőt, ahol sötétség fogadott. Halkan mentem le a nappaliba, nehogy felébresszem Kook-ot. A konyhában a pult feletti lámpa világított csak. Egyszer csak nyöszörgéseket hallok a kanapé felöl. Gondolom felébredt Kook. Nem sokkal utána azonnal abba is maradt. Szépen, lassan battyogtam a tovább a konyha fele.

 Kinyitottam a hűtőt, és kivettem belőle a még felbontatlan tejet. Elmentem pohárért is, hogy legyen mibe kitöltenem. A tej kortyolgatása közben megjelent valaki a konyhaajtóban. Éreztem, ahogy szemével engem vizslat. Abban a pillanatban a villany is felkapcsolódott, és a velem szemben lévő személy körvonalai is kitisztultak. Kookie állt álmosan velem szemben. Szemei ragadtak le az álmosságtól. Odajött a pulthoz, ahol én álltam.

-Mitty te miért nem alszol? –kérdezte ásítások közepette.

-Nem tudok.

-Akarsz velem aludni? –fogta meg a kezemet, és egyre közelebb hajolt.

-Most nem….. –hajtottam le a fejem.

-Van valami baj?

-Nem! Nincs…….

-Mitty! Látom rajtad, hogy nem vagy jól. Mi baj van?

 Válaszképpen elfordultam tőle, és a kijárat felé vettem az irányt. Már a megtervezett táv felénél jártam, amikor megfogta a kezem hátulról. Szomorúan, lemeredve néztem az előre. Egyre közelített hátulról. Hamarosan teljes testét a megéreztem. Így álldogáltunk egy pár percig, mikor elengedett.

-Mitty! Tényleg nincs baj? –kérdezte.

-Nincs….

-Látom rajtad, hogy nem vagy jól. Mi a baj? Nekem nem tudsz hazudni.

-Kook! Tényleg nem tudod, hogy hol van Tae? –hagyta el végül számat a kérdés.

-Nem. Miért kérded?

-Csak, mert nem találom sehol……De, ha most nem haragszol meg visszamegyek aludni. Jó éjszakát. –indultam meg szomorúan.

-Jó éjszakát…. –köszönt el végül. Éreztem hangján, hogy ő is szomorú.

 Lassan ballagtam fel az emeletre. Befordultam a szobámba. Az ágyhoz mentem, és leültem arra. Elgondolkodtam, hogy vajon hol lehet Taehyung. Muszáj megkeresnem. Mi van, ha baja esett? Sosem bocsájtanám meg magamnak, még, ha nem is én voltam a hibás. Kitudja! Lehet, hogy összeverték? Remélem nem. Jobb lenne, ha aludnék erre egyet, és holnap friss fejjel gondolnám át ezt az egészet, hogy hogyan keressem meg. Amúgy is fáj a fejem. Sok nekem ez az egész. Amióta itt kint élek, egyre furcsább dolgok történnek velem. Jobb lesz tényleg, ha alszok. Így is hajnali két óra van.

 Felkúsztam az ágyra, és jól bebugyoláltam magam a jó, puha, meleg takarómmal. Felültem derékszögbe, és még egy ideig az ablakot vizslattam. Az esőcseppek kopogtattak az ablakon. Sietve csurogtak le az üvegen, mintha versenyeznének egymással. Kis koromban mindig, amikor esett az eső, és unatkoztam, az esőcseppeket versenyeztettem.

 Visszadőltem az ágyra. Nem kellett sok ahhoz, hogy mély álomba merüljek. Alvós társam magamhoz öleltem, úgy aludtam el.

Másnap reggel arra keltem, hogy valaki lökdös.

-Kelj már fel! Prücsök! Hallod, amit mondok? – ordít a fülembe a tesóm.

-Igen hallom!! Ne ordíts már! Fáj a fülem. –birizgáltam meg az említett testrészemet.

-Na , de öltözz fel, és gyere le enni. Készen van a reggeli. –megy az ajtóhoz.

-Oké megyek. –pattanok ki az ágyamból.

 Elmentem a ruhásszekrényemig. Beletúrtam a sok ruhám közé. Kivettem egy halványkék pólót. Hozzá egy fehér farmernadrágot vettem. Hajamat gyorsan kifésültem. Azért ne kócos hajjal üljek már asztalhoz. Egy valamit elfelejtettem. A zoknim. Kinyitottam a zoknis fiókom, és kivettem belőle egy fehér bokazoknit. Sietnem kellet, hogy ne várjanak rám sokat.

Mikor készen lettem, rohantam le az étkezőbe, ahol már mindenki elfoglalta a helyét. Egy ember kivételével mindenki jelen volt.

-Jó reggelt! –köszöntem, miközben helyet foglaltam.

-Neked is jó reggelt álomszuszék. –szólal meg Jimin. –Hogy aludtál?

-Egész jól. Köszönöm.

Leültem Kookie mellé a székre. Szemben velem J-Hope ült, mellette pedig Jimin. Mito az asztalfőn foglalt helyet. Rap Mon, aki az asztal másik végében ült, láttam, hogy szemével keres valamit. Vagy inkább valakit? Hosszas nézelődés után megszólalt.

-V hyung hol van? –kérdezte.

 Fejemet lehajtottam, és éreztem, ahogyan benedvesedik. Elsírtam magam.

-Mitty! Jól vagy?! –kérdi Rap Mon, amint meglátja könnyes arcomat.

-Igen! De, most inkább elmennék egy kicsit. –álltam fel az asztaltól.

Mindent úgy hagyva, futólépésben siettem a fürdőbe. Nem bírtam. Megtörtem. Azt akartam, hogy Taehyung jöjjön vissza hozzánk, és legyen a közelemben. Féltem, hogy történt vele valami.  

Felrohantam a fürdőbe. Bezárkóztam. Most éreztem azt a pontot, amikor nem bírtam tovább. Elöntött a szomorúság. Kijött belőlem minden, ami nyomasztott. A fürdő ajtóban kuporogtam. Magamhoz húztam a lábaimat, és összegömbölyödve gubbasztottam ott egyedül. Ekkor hallottam, hogy valaki kopogtat az ajtón.

-Ki az? –ordítottam ki.

-Én vagyok az Jimin. Minden rendben?

-Igen.

-Én nem úgy láttam. Gyere ki, és mond el mi a baj?

-Nem akarok! Hagyj egyedül! Kérlek……. –mondtam elcsuklott hangal.

-Nem! Nem hagyom, hogy szomorú legyél. Most azt akarod, hogy megharagudjak? –emelte fel a hangját.

-Nem! De, kérlek, szépen hagyj most egyedül.

-Rendben… Ahogy akarod. De tudd, hogy rám mindig számíthatsz, akármi történt. Nem csak rám, hanem mindenkire. Ott van a tesód is, meg Kook. Aki szeret téged. Szerintem nem akarná azt, hogy szomorú legyél. –hangja megváltozik. Lágy, és kedves lesz.

-Tudom. De, akkor is. Most egyedül szeretnék maradni. Kérlek.

-Oké. Akkor elmegyek. –avval elment.

Ott maradtam egyes egyedül. Miért történik ez velem? Én nem akarom ezt. Tae-t akarom látni. Látni azt, hogy épségben van.

 Lassan összeszedtem magam, és felkeltem a padlóról. A mosdó elé mentem megmosni az arcomat. Kisírt szemeimet csak néztem, hogy hogyan jutottam el idáig. Miért nem vagyok erős, és tudom magamat irányítani? Túl gyenge vagyok ehhez. Kook-ot akarom, hogy mellettem legyen, és érezzem, hogy itt van.

 Vettem egy nagy levegőt, és az ajtóhoz mentem. Kinyitottam, és szétnéztem, remélve, hogy nem futok össze senkivel. Kiléptem az ajtón Kook szobáját célba véve. Reménykedtem benne, hogy bent találom. Szerencsémre igen. Belestem az ajtón, és vártam, hogy mit lép. Gyorsan hozzám sietett, ez után az ágyra húzott. Leültetett, ő pedig leült mellém. Nem mertem ránézni, ezért a szőnyeget kezdtem el vizsgálni. Nem sokáig nézhettem, mivel fejemet maga felé fordította. Félve néztem a szemében. Láttam szemeiben az aggodalmat.

-Mittykém! Nézz rám! Mi a baj? –kérdezte.

-Semmi…

-Nekem ne merd azt mondani, hogy semmi! Látom rajtad.

-Ne foglalkozz vele Kookie. Nem érdekes.

-Ne, csináld ezt velem légy szíves.

-Mit?

-Azt, hogy nem mondod el, hogy mi történt.

-De, miattam ne aggódj. Jól vagyok. –válaszoltam, kicsit gorombán.

-Ezt nem kérheted tőlem.  De, tudod mit? Ha nem akarod, nem mondod el. Én nem erőltetem. Csak tudd, hogy szeretlek, és nekem bármikor bármit elmondhatsz. –mosolyog rám.

Magához húzott, és megölelt. Újra előjött bennem a sírás. Elkezdtem sírni a vállán. Annyira jól esik, hogy itt van mellettem, és megóv. Mit kezdenék én nélküle?

 Mikor befejeztem a sírást, újra normális pozícióban ültem mellette, mint azelőtt. Megfogta a kezemet, és az ölébe helyezte. 5 perc elteltével, kivettem kezei közül a sajátomat, és az ölembe helyeztem. Összekucorodva ültem mellette. A szőnyeget ismételten elkezdtem bámulni. Kezdtem kínosnak érezni a pillanatot, így hát felálltam, és kimentem az ajtón. Meglepődtem, mert Kook nem jött utánam. Valamivel megbántottam volna? Talán avval, hogy nem mondtam el neki mi a bajom. De, nem akarom, hogy szomorú vagy féltékeny legyen, aztán meg lehet, hogy amikor visszajön Tae, akkor össze is verekedhetnek. Én meg azt végképp nem akarom. Jobb lesz, ha ilyen gondolatok nem is jutnak az eszembe.

 Lementem a nappaliban, ahol leültem a Tv elé. Bekapcsoltam, és valami hülyeség ment éppen. Nem is nagyon törődtem vele. Inkább azon morfondíroztam, hogy hol keressem először V-t. Semmi sem jutott eszembe. Miközben ezen agyaltam, észrevettem, amint Kimito közeledik felém.

-Mitty! –ül le mellém.

-Igen? –kérdeztem éretlenül. Vajon mit akarhat?

-Mit szólnál, ha rajzórákat vennél?

-Mi okból kifolyólag jött ez az ötleted? –értetlenkedtem.

-Hát, mivel tudom, hogy szeretsz rajzolni, ezért elintéztem neked egyet. Csoportos foglalkozás lenne. Mit szólsz hozzá? És már holnap kezdenél.

-Nekem nincs ellenemre. Sőt örülök is neki. –örültem meg a hallottaknak.

-Akkor jó. 14-től kezdődne, és 16-ig tart. Nem olyan hosszú.

-Hát nem. Köszi, bátyus. –ölelem meg.

-Nincs mit. Szeretlek Prücsök. –mosolyog rám.

-Én is téged.

 Avval felállt, és elment. Én sem időztem sokat, inkább felmentem a szobámba, és összepakoltam a holnapra szükséges dolgokat.

-Lapok? Megvan. Mappa? Megvan. Grafit, szén, radír meg a többi szükséges cucc. Megvan. –rendszereztem magamban.

Összepakoltam, egy párna szerűségbe a dolgokat, és letettem az asztalra. Kinéztem az ablakon. Akkor szembesültem avval, hogy már sötét van. Milyen gyorsan eltelt ez a nap is. Összeszedtem a pizsamámat, és a fürdőbe indultam. Vettem egy frissítő fürdőt. Megmostam a hajam is. Végül, mikor már úgy éreztem, hogy teljesen készen vagyok, kiszálltam. Felkapkodtam magamra a pizsamát, és törölközőbe becsavartam a hajam. Elvettem a polcról a hajszárítót. Kiléptem a párás helységből, és a szobámba indultam. Egy jó ideig ott lobogtattam a levegőbe, hogy száradjon már meg. Sok idő elteltével végre készen lettem, és a hajszárítót vissza vittem a helyére.

Befeküdve az ágyba elöntött megint a szomorúság. Mostanság egyre többet vagyok szomorú. Hee pedig semmit sem tud róla. A legjobb barátnőm nem tud semmit! Ez így nem jó. Épp ez az, hogy neki kéne a legtöbbet tudni. Vagyis szerintem úgy lenne a helyes. Nem bírom én ezt már. Túl sok ez nekem. Lehet, hogyha megint alszok rá egyet, akkor jobb lesz. Meg amúgy is. Holnap van az első rajzom. Nem akarok rossz befolyást tenni. Álmosan pedig nem jó rajzolni. Olyankor nem figyel oda az ember. Jobb lesz, ha tényleg alszom most már.

Lehunytam szemeimet. Bal oldalamra fordultam, és már aludtam is.

Reggel az ébresztőmre ébredtem. Felültem, és egy nagyot nyújtóztam. Megnéztem az időt. 11 óra. Nem is aludtam olyan sokat. Bő 13 órát. Jobb lenne, ha sietnék a készülődéssel, mert az egy dolog, hogy tudom, hányra kell ott legyek, de azt nem, hogy hova. Azt szerintem csak Mito tudja. Na, majd megkérdezem, miután készen lettem.

 Előkotortam a szekrényből egy világos rózsaszín felsőt egy fekete szoknyával. Egy comb zoknit is felvettem. Cipőnek egy pepita mintásat vettem fel. Nyakláncot is vettem fel hozzá. Készen is voltam.  Már csak három dolog hiányzott. A telefonom, a cuccom, amit viszek, és, hogy szóljak Kimito-nak. Felkapkodtam az említett dolgokat, és átviharzottam a bátyámhoz. Nem is kellett bekopognom, mivel találkoztam vele.

-Szia Prücsök. Mit szeretnél? –kérdezte majdnem belém ütközve.

-Csak annyit, hogy hova kell mennem?

-Ja, hogy ezt nem mondtam volna? Mindegy, majd akkor én, elviszlek.

-Köszi szépen.

-Nincs mit. De, hamarosan indulunk, mert a város másik végében van. És mire oda érünk, eltelik vagy 40-50 perc. Szóval kész vagy?

-Igen. Teljesen.

-Oké akkor várj meg kint a kocsiba. Azonnal megyek én is.

 Kimentem a kocsihoz, ahogyan kérte, és ott megvártam. Hamarosan már érkezett is egy piros pulcsiban alatta fehér inggel. Derekára kockás ing volt kötve. Beült a kocsi mellé a vezető ülésre. Begyújtotta a motort, ezt követően hamarosan az beindult.

-Be vagy kötve? –kérdezte, miközben a kulcsot birizgálta.

-Igen. Tőlem indulhatunk.

-Rendben.

 Tolatni kezdett, végül kifordult az útra. Elég csöndesen telt a hátra lévő fele az útnak. Csak a rádió ment. Egymás után jöttek sorba a zenék. A duma több volt, mint zene. Legjobban inkább akkor figyeltem fel, amikor a Boyfriend Janus ment. Láttam a tesómon, hogy nagyon tetszik neki, mert rázta a fejét ritmusra. Én elég viccesnek találtam ezt az egészet, ezért muszáj volt megörökítenem a pillanatot. Sunyiban lefotóztam, mert nem akartam elszalasztani az egészet. Mikor észrevette, hogy lefotóztam felkapta a vizet, hogy mit csinálok. Én csak nevettem az egészen. Annyira szeretem idegesíteni. Főleg a reakciókat szeretem. Annyira viccesek.

 Végre megérkeztünk. Én kiszálltam, és velem együtt tesóm is.

-Te miért szállsz ki? –kérdeztem értetlenül.

-Elmegyek bevásárolok addig. Meg szétnézek ebben a városrészben. Sosem jártam még itt.

-De, hiszen 4 éve itt laksz. Akkor, hogy, hogy nem jártál még itt?

-Nem volt időm eljönni. És mivel most nincs jobb dolgom, ezért körülnézek, amíg te bent vagy. Bár lehet nem várlak meg.

-Oké nem baj. Majd egy ideig elmegyek gyalog. Onnan meg tudsz értem jönni?

-Igen. Persze.

-Rendben. Akkor, szia. Majd beszélünk.

-Oké. –azzal elviharzott.

Ott maradtam az épület előtt. Felnéztem, és majdnem elszédültem, mert olyan magas volt. Beleszédültem, már a látványba is. Kijózanodva fellépdeltem az előttem elterülő lépcsőn. Bent az épületben egy hosszú folyosó tárult elém. A falak fehéres sárgás színűek voltak. A padló linóleumozva volt. Eléggé régies stílusú volt az egész épület belülről is meg kívülről is.

Elmentem a portára megkérdezni, hogy melyik teremben van.

-Itt tovább egyenesen, aztán balra, és végül az 50-es ajtó. –igazít útba a portás férfi.

-Köszönöm szépen. –hajolok meg.

 Elindultam abba az irányba, ahogyan utasítottak. Nem kellett sokat császkálnom, hamar megtaláltam az említett szobát. Rá néztem az órára. Még éppen időben vagyok.

 Illedelmesen bekopogtam. Nyílt is az ajtó, és egy fiatal tanárnő állt velem szemben. Bézs színű blúz volt rajta, egy szintén bézs színű kabátkával. A szegéje fekete volt. Szoknyája egybeolvadt a blúzával. Az is fekete színű volt. Elég csinosan volt öltözve, ahhoz képest, hogy rajzóra lesz.

-Jó napot! –köszöntem.

-Önnek is jó napot. Kérem, foglaljon helyet. –mutat egy üres helyre.

 Helyet foglaltam, és azt vártam, hogy lekezdődjön az óra. A tanárnő leült az asztalához. Valamilyen iratokat nézegetett. Hamarosan jött a többi csoporttársam is. Körülbelül, úgy még 7 ember jöhetett be az ajtón. 3 lány, és négy fiú. Én a telefonomat nyomkorásztam, amikor észrevettem, hogy az egyik fiú leül mellém.

-Szia! Engem Chul-nak hívnak. És téged? –kérdezte barátságosan.

-Engem Mitty-nek. Örülök, hogy megismerhetlek.

-Viszont. De, sosem láttalak még itt. Most jöttél először?

-Igen. A bátyám íratott be. De, örülök a dolognak. Szeretek rajzolni, és sokak szerint elég jól tudok.

-Majd mutatsz párat? Sőt, amit most fogsz rajzolni azt úgy is majd meglátom.

-Igen. –mosolyogtam rá.

-Csöndet kérek! Kezdenénk az órát. Első feladat. Mindenkinek kell egy portrét készítenie. Akármelyik emberről lehet. Ha fejből nem megy, nyugodtan lehet képet nézni az adott személyről. A rajz elkészítésére a foglalkozás végéig van időtök. A vége előtt 2 perccel mutassátok majd meg, hogy kit rajzoltatok. Jó munkát kívánok! –mondja el a tanárnő.

 Kiről is kéne rajzolnom? Áh, megvan! G-dragont fogom lerajzolni. Nincs más ötletem.

 Belekezdtem a munkába. Egy A3-as lapra kezdtem el dolgozni. Először a vázlatát csináltam meg a képnek. Végül jött a kidolgozás. Egészen a foglalkozás végéig dolgoztam vele. Mikor készen lettem, egy nagy sóhaj hagyta el a számat. Kicsit még tónusozgattam rajta. Mire készen is lettem a szakkörnek is vége lett.

-Kérlek titeket tegyétek le a kezetekből a dolgokat. Chin, kérlek, szedd össze a munkákat. –utasít a tanárnő.

A lány felállt, és félve kezdte össze szedni a rajzokat. Amikor elért hozzám elcsodálkozott.

-Ez nagyon jól néz ki! Nagyon ügyes vagy! –dicséri meg a művemet.

-Köszönöm szépen. Te is biztos nagyon ügyes vagy. –biztatom.

 Miután összeszedte az összes rajzot, elköszöntünk a tanárnőtől, és mentünk a saját dolgunkra. Újdonsült barátaimtól is elköszöntem, és a kaput vettem célba. Kimentem, és szétnéztem az utcán.  Egy viszonylag forgalmas út mellett terült el az épület.

 Elindultam az egyik irányba. Bal felemen egy sikátor húzódott. Láttam, hogy le tudom rövidíteni az utat, így hát átvágtam rajta. A fény bevilágította a szűk kis utcát. Kezemben tartva a telefonomat, és a párnának kinéző tolltartómat, elindultam előre.

 Lassan elindultam előre. Már majdnem kiértem a főútra, amikor egy személyre lettem figyelmes. A haja kócosan, a pólója pedig csupa piszok volt. Kíváncsi lettem ki lehet az. Lépteimet megszaporázva, érkeztem meg hozzá. A látványtól is elhűltem. Letérdeltem, arcát pedig két kezembe fogtam. Éreztem, ahogy sírni kezdek.